A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított a Challenge étrendkiegészítőket forgalmazó Manker Beauty Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-vel szemben, mivel a cég vélhetően tisztességtelenül, az uniós ágazati szabályozást is megsértve népszerűsíti a termékcsaládot, illetve az ahhoz kötődő „Challenge életmódváltó rendszert” – közölte a hatóság szerdán az MTI-vel.
A versenyhivatal gyanúja szerint a cég honlapja, közösségi oldalai, illetve a tulajdonos-ügyvezető Kasza Tibor közösségi oldalai jogsértő módon sugallják a termékekről, hogy azok alkalmasak lehetnek betegségek megelőzésére, kezelésére vagy gyógyítására. Jogsértők lehetnek a reklámok egyes, egészségre gyakorolt hatásokra vonatkozó állításai, a cég emellett vélhetően megalapozatlan, megtévesztő információkat közöl egyes termékek összetételéről is.
A GVH hangsúlyozta, a versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul.
Az eljárás lefolytatására három hónap áll rendelkezésre, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható.
Az internetes kiskereskedelemmel foglalkozó Manker Beauty Kft. tulajdonosai és vezetői az Opten adatai szerint Kasza Tibor, valamint felesége, Darai Andrea és testvére, Kasza Gábor.
A 24.hu korábbi cikkében foglalkozott az érintett cég 2021-es árbevételével. Ebből kiderült, hogy a cég 2021-es beszámolójából kiderül, hogy tavaly közel kétmilliárd (1,928 milliárd) forint árbevétele volt (tehát egy nap átlagosan bő ötmillió forint bevételt termelt), amiből 783 millió forint maradt az adózás után.
A cég vezetése úgy döntött, hogy a 783 millió forintos eredmény szinte egészét, 780 millió forintot osztalékként kifizeti a tagok között a részesedésük arányában.
Nem ez azonban a Kasza család egyetlen cége: a GoldenEye Kreatív Kft. – amelynek tulajdonosai a Kasza testvérek – 2021-ben az adózás után 42 milliót termelt, ám az eredménytartalék terhére hatvanmilliós osztalékkifizetés mellett döntöttek.
A versenyhivatal ugyanazon a napon jelentette be, hogy vizsgálatot indult a Manker Beauty Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. ellen, amikor kiderült, Kasza Tibornak és feleségének a megszületett a második gyermeke.