Gergely Róbert kicsit eltűnt az utóbbi időben a nyilvánosság elől, ugyanis egészségügyi problémákkal küzdött. A kényszerpihenőről és a visszatérésről a Borsnak nyilatkozott.
„A munkával most vigyáznom kell, mert különböző egészségügyi gondokkal kellett megküzdenem az elmúlt fél évben, amik intő jelek voltak számomra. Megbeszéltük a szeretteimmel, hogy visszaveszek a tempóból, hiszen nem vagyok már fiatal, ropogós csitri, benne vagyok egy bizonyos korban, amire oda kell figyelni. Felértékelődött az egészség és a szabadidő” – mondta a napilapnak a művész, és hozzátette, egy időre kényszerpihenőre volt ítélve és előfordult, hogy orvosi segítségre szorult, most már viszont nagyon várja, hogy végre visszatérhessen.
„A színpad nekem egy gyógyszer. Ha tehetem a dolgomat, akkor engem az konzervál. Ennek a megvonása pedig megbetegít. Ha lehet, akkor inkább a színpadi gyógyszert választom, mint az elvonást. Ezt az egyensúlyt kell megtalálnom nekem is. Remélem, hogy jó irányban haladok, és júliusban végre találkozhatom a közönséggel.”