Bodrogi Gyula mögött kemény hetek állnak. Május elején víz került a tüdejébe, ami miatt intenzív osztályra került. Ugyan a kórházból pár hete már hazaengedték, még egy ideig otthon lábadozott a Kossuth-díjas színész. Azóta viszont már meg is jelent egy nyilvános eseményen: ez egyrészről aggodalomra adott okot a rajongóinak, ugyanis a művész úr egyelőre bottal közlekedik. A Bors megkereste a színészt, aki megnyugtató választ adott.
„Már bot nélkül járok, de ha mellettem van, biztonságérzetet nyújt nekem. Egyre jobban érzem magam! Most is éppen hajdúszoboszlói Silver Hotelben vagyok csütörtökig, ahol masszázst és kezelést kapok. Rengeteget pihenek még a nyáron” – mondta a napilapnak a Gyula.
„Egy színész számára a közönsége a legfontosabb, nagyon hálás vagyok a rengeteg érdeklődő és féltő telefonért. Szeretném elmondani, hogy nagyon jól érzem magam és napról napra javul az állapotom. A nyarat még pihenéssel töltöm, hogy a következő évadban újult erővel térhessek vissza a színpadra.”