Sztárok, akiknek a diétáját inkább ne kövesd vakon

Olga | 2022. Június 28.
Attól még, hogy híres ember valaki, nem biztos, hogy követendő példa is egyben. Ez fokozottan igaz, ha a diétákról van szó.

A furcsa, olykor egészen extrém sztárdiéták nagyjából azóta léteznek, amióta Hollywood elkezdte kitermelni a hírességeket. Ám ez nem jelenti azt, hogy vakon kellene követni és feltétel nélkül elfogadni azt, amit az Instagramon állítanak. Jobban tesszük, ha inkább a szakemberekre hallgatunk, mint például dr. Caroline Apovian dietetikusra, aki öt világsztár diétás meggyőződését vizsgálta meg, és írta le, hogy miért nem kellene a példájukat követni az étkezésben a saját egészségünk érdekében.

Tom Brady és Gisele Bündchen tiltólistája

Tom Brady és Gisele Bündchen 2019-ben (Kép: Getty Images)

A sztárpár nagyon szigorúan diétázik, kizárták az étrendjükből a húst, az alkoholt, a kávét, a burgonyaféléket, paradicsomot, paprikát, padlizsánt és még sok más zöldséget sem esznek abból a meggyőződésből, hogy ezek az ételek mérgező hatással vannak a szervezetre. Dr. Apovian ismeri ezt a diétás irányzatot, amit Bradyék is követnek, ám nem meglepő módon nem tartja túl egészségesnek azt, hogy ilyen sok zöldséget kizárnak az étrendjükből. „A diéta által meghatározott, mérgezőnek tartott ételek, mint a paradicsom vagy a paprika, létfontosságú antioxidánsokat tartalmaznak és normál fogyasztás mellett egyáltalán nem károsak.”

Mariah Carey a lilára esküszik

Mariah Carey 2020-ban (Kép: Getty Images)

Mariah Carey diétájában a színek dominálnak, szerinte a fogyás és súlytartás titka az, ha csak lila élelmiszereket vesz magához. A dietetikus szerint „A lila színű ételek valóban tartalmaznak olyan anyagokat, melyek nagyon jó hatással vannak az egészségre. Csakhogy a többi színű ételben is rengeteg csodálatos anyag van, amire szüksége lenne a szervezetünknek. A paradicsom, görögdinnye vagy a brokkoli mind más színű, és különböző egészségmegőrző, sőt, rákmegelőző tulajdonsággal is bírnak. Egyen mindenki lila zöldségeket és gyümölcsöket, de ne zárja ki a többi színt az étrendjéből inkább.”

Shailene Woodley agyaggal méregtelenít

Shailene Woodley 2020-ban (Kép: Getty Images)

Shailene Woodley étkezési szokásain kicsit felszalad a szemöldökünk, hiszen az agyagot nem igazán ennivalóként ismertük eddig. A dietetikus ismeri az agyagos méregtelenítést, de szerinte nem érdemes csatlakozni ehhez a trendhez. „Ennek a diétának az az elméleti alapja, hogy az agyag feldolgozása közben a szervezetünk megtisztul a mérgező anyagoktól. A probléma csak az, hogy az agyag nagyon káros lehet, sőt, még arzént is tartalmazhat, úgyhogy egyáltalán nem lenne szabad megenni.”

Harry Styles vajas kávéja

Harry Styles 2022-ben (Kép: Getty Images)

Harry Styles reggeli, éhgyomorra fogyasztott kávéja nem egyszerű kávé, hanem a paleo és keto diéták kedvence, amelyben zsír és protein is van, mert belekevernek MCT olajat (vagy kókuszolajat) és vajat. Ezzel a kávéval a zsírégetés és energetizálás a cél, ám a dietetikus nem annyira lelkesedik az ötletért: „Egyszerűen nincs meggyőző tudományos bizonyíték arra, hogy a kora reggeli magas zsírbevitel tényleg több zsírt égetne el napközben. Ártani nem árt persze egy kis vaj a kávéban, de nem is használ valószínűleg arra, amire fogyasztják.”

Beyoncé a citromban hisz

Beyoncé 2021-ben (Kép: Getty Images)

Beyoncé a limonádé-diéta mellett tette le a voksát, ebben a diétában egy-egy étkezést kiváltanak citromlé, víz, juharszirup és cayenne bors meghatározott keverékével. Teszik ezt a méregtelenítés és fogyás kedvéért, ám a szakember szerint nem hatásos: „Ha tartósan szeretne valaki fogyni, akkor nem való neki ez a diéta, hiszen amint visszaáll a normális étkezési szokásokhoz, minden leadott kiló visszakúszik rövid időn belül. És ez még a kisebbik probléma, ugyanis még az anyagcserét is úgy megzavarhatjuk ezzel a limonádés helyettesítő diétával, hogy tartósan károsodhat.”

Via

Exit mobile version