Curtis a Majkával való szakításról: „Eljön a pillanat, amikor rádöbbensz, hogy átvertek, kihasználtak”

F.C. | 2022. Július 29.
Kiderült, a színfalak mögött már régóta forrt a feszültség a két rapper között.

Először szólalt meg Curtis a botrányok után. A 32 éves rapper a Borsnak adott interjúban többek között arról is beszélt, mi történt köztük Majkával.

Július elején robbant a hír, hogy elválnak Curtis és Majka útjai – Fotó: press.tv2.hu TV2 / / Central Médiacsoport / Central

Állítja, 3 éve nem nyúlt kábítószerhez, a Majkával való szakításnak – elmondása szerint – más okai voltak. “Amikor megbeszéltük Petivel, hogy újra összeállunk, lefektettünk néhány szabályt, alapvetéseket, de végül ezek egyike sem teljesült. Aztán amikor hétről hétre azzal szembesülsz, hogy semmi nem valósul meg abból, amit szeretnél, és folyamatosan bántják a lelked, ezt jogosan érzed igazságtalannak. És egyszer csak eljön a pillanat, amikor rádöbbensz, hogy átvertek, kihasználtak, és ez gyűlik, egyre csak gyűlik benned… Második ember voltam hosszú éveken át, úgy érzem, itt volt az ideje annak, hogy szétváljon az utunk” – vallotta be a bulvárlapnak.

Állítja, hullámvölgybe került, lelkileg és fizikailag is belefáradt az egészbe, ezért sem jelent meg a villányi és a monorierdei koncertjén. “Nálam ilyen a mélypont, amikor eltűnök a térképről, mert nem akarom, hogy mások is lássák a nehézségeimet és a lelki vívódásaimat. Kerülöm a konfliktusokat, inkább egyszerűen elmenekülök. Ez történt akkor is. Bezárkóztam” – indokolta Curtis.

A szólókarrierbe kezdő rapper azt is elárulta, mire készül: “Egy élő zenekaros Curtis-produkción is elkezdtünk dolgozni a napokban. A terv az, hogy a jövő nyártól elindulunk turnézni”.

Olvass még Curtisről az nlc-n!

Exit mobile version