A barátok sokat elmondanak rólunk, tükröt tartanak, és bizony sok a közös bennünk, még akkor is, ha nehezen látjuk meg olykor, mert olyan könnyű meglátni az ő életükben a hibákat, míg a sajátunkban hiába keresgélünk. A hírességek is pont úgy működnek, mint bárki más, és néha úgy alakul, hogy kívülről nézve furcsa barátságokat kötnek. Gondoljunk csak Martha Stewart és Snoop Dogg barátságára, amiről azt gondoltuk volna, hogy két külön világ a két ember, aztán kiderült, hogy mégis milyen jól megértik egymást. Most tegyünk egy kis időutazást, és vizsgáljuk meg a régi hírességek érdekes barátválasztásait.
Harry Houdini és Sir Arthur Conan Doyle
Első pillantásra talán nem tűnik olyan furcsának egy bűvész és egy író kapcsolata, de ha közelebbről megnézzük, akkor látható, hogy két nagyon különböző emberről van szó. Az egyiket lenyűgözte minden természetfeletti dolog, hitt a paranormális jelenségekben, míg a másik a végletekig szkeptikusan állt ehhez a témához és az élethez. Trükkös a megfejtés, hogy melyikükre melyik jellemzés igaz, hiszen Houdini bűvész volt, míg Doyle a legszkeptikusabb karakter, Sherlock Holmes szülőatyja. Minden feltételezés ellenére épp Doyle volt az, aki nyitott volt mindenre, aminek köze volt a spiritualizmushoz, míg Houdini elutasította a természetfelettit. Doyle annyire belemélyedt a spirituális tanokba, hogy rendszeresen vett részt szeánszokon és szellemidézéseken is. Sőt, aktív tagja volt a Társaság A Pszichikus Kutatásért (Society for Psychical Research) csoportnak is.
Akkor barátkozott össze ez a két nagyon más világban élő ember, amikor Houdini elküldte Doyle-nak a The Unmasking of Robert-Houdin című könyvét, majd emiatt személyesen is talákoztak, ami után Doyle meg volt győződve arról, hogy Houdininak természetfeletti ereje van. Doyle egészen odáig elment, hogy a felesége által tartott szeánszon meg akarta idézni Houdini elhunyt édesanyját. A vége az lett, hogy pár év után kihűlt a kapcsolat, mert ezt a két egymással ellentétes hitrendszert nem élte túl a barátság.
Helen Keller és Mark Twain
Helen Keller és Mark Twain barátsága talán a leginkább furcsa mind közül, hiszen az egyikük egy 14 éves lány volt, míg a másik egy 60 éves férfi, amikor először találkoztak. Ez a kapcsolat a két híresség között egyébként abban az időben kicsit felborzolta a kedélyeket és a hátuk mögött elindult a találgatás, hogy vajon több van-e köztük, mint barátság. De a feljegyzések szerint szó sem volt liliomtiprásról, Twain apapótlék volt Keller számára, Keller pedig a saját lányára emlékeztette Twaint.
A két író tisztelte egymást, Keller már a találkozásuk előtt is nagy rajongója volt Twain könyveinek, és ahogy leírta később, azért is fogadta bizalmába a férfit, mert Twain nem úgy bánt vele, amikor találkoztak, mint egy „fogyatékossal” (Keller siket és vak volt 19 hónapos korától kezdve), hanem egy olyan nőt látott benne, aki le akarja győzni a nehézségeit. Twain sokat segített is ebben Kellernek, például ő talált a lánynak patronálókat, akik a tanulmányait fizették, aminek eredményeképp Keller lett az első siket és vak ember, aki egyetemi diplomát szerzett. A két ember barátsága egészen Twain haláláig töretlen maradt és Keller mindig hálával gondolt Twainre, amiért segítette őt a tanulásban és ezzel megalapozta a karrierjét.
Marilyn Monroe és Ella Fitzgerald
Ma már nem tűnik annyira különlegesnek, ám 1950-ben kirívónak számított, hogy egy fehér mozisztár és egy fekete énekesnő közeli barátságot kössön egymással. Ne feledjük, hogy ekkor még a nyílt rasszizmus tombolt Amerikában, amikor Marilyn és Ella összebarátkozott. A két nőben sok közös vonás volt, mindkettőjüknek rendkívül nehéz gyerekkor jutott, tele szegénységgel, bántalmazással és elhanyagolással. Marilyn egy mentálisan instabil anya mellett nőtt fel, majd amikor az anyja intézetbe került, Marilyn árvaházban és nevelőszülőknél élt, ahol meg kellett küzdenie a szexuális zaklatással is.
Ella szeretett édesanyja a lány 15 éves korában hunyt el, az énekesnő a bántalmazó nevelőapja elől menekült el a nagynénjéhez, ahol rossz társaságba keveredett és végül nevelőintézetben kötött ki. Az is közös volt Marilynben és Ellában, hogy mindketten fiatalon mentek férjhez és több házasságuk is rosszul végződött. Illetve a tehetségük is közös vonás volt, pontosan ismerték a hírnév minden hullámvölgyét. Marilyn imádta Ella zenéjét már a találkozásuk előtt, egyszer, amikor az újságírók megkérdezték tőle, hogy ki a kedvenc énekese, így válaszolt:
A kedvencem, akit emberként és énekesként is imádok, aki szerintem a legnagyszerűbb: Ella Fitzgerald.
A nagy találkozásra 1954-ben került sor, Fitzgerald egyik fellépésén, ami után Monroe minden befolyását bevetette azért, hogy segítse Ella karrierjét. Amikor összebarátkoztak, az énekesnő már sikeres volt, ám többre vágyott: a Mocambo éjszakai klubban szeretett volna fellépni Hollywoodban, ám a klub tulajdonosa nem szerződtette Ellát, állítólag azért, mert szerinte nem illett a túlsúlyos énekesnő egy ilyen elegáns klub színpadára.
Amikor Marilyn megtudta, hogy nem fogadják szívesen a barátnőjét, egyből közbelépett és felajánlotta a klub tulajának, hogy ha egy hétre leszerződteti Ellát, akkor ő, a híres Marilyn ott fog ülni minden áldott este az első sorban és szól a szintén híres barátainak, hogy kísérjék el. A tulajdonos ettől megenyhült, leszerződtette Fitzgeraldot, Marilyn pedig betartotta a szavát és tényleg minden este az első sorból hallgatta barátnőjét. Az előadásnak pedig akkora sikere lett, hogy még egy hétre meghosszabbították Ella szerződését. Ez az esemény fordulópont volt a karrierjében, az énekesnek soha többé nem kellett visszatérni a kis jazz klubok világába. Fitzgerald később így nyilatkozott Marilynről:
Sokkal tartozom Marilyn Monroe-nak… különleges nő volt, megelőzte a korát, és nem is tudott róla.
Ella és Marilyn sok évig közeli barátok maradtak, akkor kezdtek eltávolodni egymástól, amikor Marilyn rászokott a gyógyszerekre és alkoholra, hogy megküzdjön a belső démonaival. Ella ezzel szemben szigorúan távol tartotta magát a szerektől és az alkoholtól. Talán sikerült volna helyreállítani a barátságukat, ha Marilyn nem hal meg tragikusan fiatalon drogtúladagolásban.
Pablo Picasso és Henri Matisse
Talán nem nagy dolog, hogy két művész talál közös kapcsolódási pontot, ám Pablo Picasso és Henri Matisse esetében mégis furcsa a párosítás, mert állítólag Matisse szerint olyan különbözőek voltak, mint az Északi- és a Déli-sark. Picasso, aki a pimasz öltözködéséről volt ismert, tizenkét évvel volt fiatalabb a hagyományosabb, kardigános Matisse-nál. Bár a 20. század két legelismertebb festőjeként hasonló körökben mozogtak, 1906-os találkozásuk előtt – Gertrude Stein írónő szerint – nem is hallottak egymásról. Stein volt az, aki bemutatta őket egymásnak, és elvitte Matisse-t Picasso párizsi műtermébe.
A spanyol és a francia festő barátságára leginkább a versengő jelző illene legjobban: tisztelték egymás művészetét, de nem voltak olyan haverok, akik dicsérgették volna egymást. Ehelyett inkább egymás munkáit vizsgálták – ez a szokás tette őket riválisokká is. Ez arra sarkallta őket, hogy kihívást jelentsenek egymás számára, hogy ugyanazt a témát megoldják, hogy lássák, ki csinálja jobban, ami az utókor számára fantasztikus festményeket eredményezett.