Emiatt kell most gyorsan elválnia Kulcsár Edinának

F.C. | 2022. Augusztus 24.
Érdekes jogi helyzet állt elő.

Mint arról beszámoltunk, első gyermekét várja Kulcsár Edina a rapper párjától. A Bors cikke szerint a szerelmeseknek szembe kell nézniük azzal a ténnyel, hogy az egykori szépségkirálynő még házas Szabó András Csutival, vagyis kérdéses, hogy a törvények kit is tekintenek majd a csöppség hivatalos apjának a születése után, mi lehet majd a vezetékneve a magyar jog jelen állása szerint.

Kulcsár Edinát teljesen váratlanul érte a várandósság (Fotó: Sajtószoba)

A bulvárlap által megkérdezett ügyvéd szerint a gyors válás lehet a megoldás, ha a szülők azt szeretnék, hogy gyermekük G.w.M., azaz Varga Márk családnevén legyen anyakönyvezve, ne pedig a Szabó nevet kapja születésekor. Dr. Mester Csaba még egy járható utat lát: „Ekkor a felek megállapodhatnak abban, hogy a harmadik féltől született gyermek ne a hivatalos férj, hanem az édesanya vezetéknevét kapja. (…) Az édesapa pedig csak azután veheti törvényesen is nevére gyermekét, ha a válást hivatalosan is kimondják”.

Exit mobile version