nlc.hu
Sztárok

Kulcsár Edina harmadik gyermekét várja

DWTS: Kulcsár Edina feladta a versenyt, babát vár az egykori szépségkirálynő

Januárban jelentették be, hogy egymásba szerettek.

Három héttel ezelőtt derült ki, hogy kik lesznek a Dancing with the Stars harmadik évadának sztárszereplői. Az utóbbi napokban azonban több sérülés is történt: előbb Kulcsár Edina lett rosszul, majd Zimány Linda kötött ki a kórházban egy húzódás miatt.

A DWTS közösségi oldalain már tegnap elkezdték hirdetni, hogy valami olyan változást jelentenek be, amire még nem volt példa a műsor történetében. Most az is kiderült, hogy mi az.

Kulcsár Edina elárulta, hogy babát vár. Mint mondja, az utóbbi időben nem tudta kommunikálni, hogy mi folyik az életében, ám most mindent elmondott. „Sajnos, nem sajnos, nyilván kettős érzések vannak bennem és emiatt a hír miatt nem tudom folytatni a versenyt. Babát várok. Nem számítottunk rá, de amennyire váratlan volt, annyira nagy a boldogságunk – mondta Edina a videóban, valamint elárulta, hogy valaki másnak adja át a helyét.

Kulcsár Edina

Fotó: TV2

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top