Sáfrány Emese áprilisban jelentette be, hogy négy év után különválnak Hornyák Ádámmal. A légtornász ezt követően egyedül maradt egy éves kisfiával, Nolennel.
Ugyan Emese júniusban még azt nyilatkozta, nem könnyű a párkeresés egy pici gyermekkel, de egyelőre nem is erőlteti. Nem sokkal később kiderült, hogy mégis rátalált a szerelem, majd pár hete már nyilvánosan is felvállalta, hogy új kedvese a TNT zenekar tagja, Inti, azaz Zuber Krisztián.
Úgy tűnik a pár nagyon egymásra talált, mert már az első közös nyaralásukra is elutaztak Horvátországba, ahonnan egy szerelmes képpel jelentkeztek követőiknek.