nlc.hu
Sztárok
Rékasi Károly ebből él most

Rékasi Károly elárulta, miből él most

Azt mondja, semmit nem változott az élete a Barátok közt óta.

Több mint egy évvel ezelőtt ért véget a Barátok közt: Rékasi Károly azóta nem volt képernyőn. Akkor azt mondta, nem mond le teljesen a színészetről, de van B terve.

„Most a Barátok közt után két másik színházban is játszom majd, de tisztában vagyok vele, hogy rokkantként nem a színpadon öregszem meg. Ezért kellett egy B terv, egy új projekt, amely a vendéglátással kapcsolatos, és amit el tudnék képzelni magamnak” – árulta el akkor.

Rékasi Károly

Fotó: Nagy Zoltán

Mint kiderült, az utóbbi időben vőfélyként keresi a kenyerét. „Nem érzem, hogy a Barátok közt óta sarkalatosan megváltozott volna az életem. Alkalmazkodom a változó világhoz, így például jó ideje felhagytam a képernyőzéssel, helyette megújult elemként gyakrabban vőfélykedem. Emlékszem, főiskolás voltam, amikor egyik nap édesapám azt mondta: ’Fiam, vőfély leszel!’ Kiderült, a szomszéd Jóska bácsi gyereke megházasodik, és engem kértek fel eme nemes feladatra. Hát így kezdődött az én lakodalmas karrierem” – részletezte a story.hu-nak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top