Hétfő este elindult a Nyerő Páros 6. évada. A műsorvezető Sebestyén Balázs és lelkes segítője, Kabát Péter már az első napon próbára tette a beköltözőket, ráadásul a nap vége nem várt fordulatot tartogatott: Détár Enikőék már az első nap feladni kényszerültek a versenyt.
A színésznő párja szerette volna bebizonyítani, hogy megérdemli azt a csúcsnyereményt, amit 8 és fél éve megszerzett magának Enikő személyében. A beköltözés napján azonban kiújult Kiss Péter köldöksérve, ezért – bár nem így tervezték –, de kénytelenek voltak elbúcsúzni a játéktól.
„Reggel egy buta mozdulattal utánanyúltam valaminek, és elpattant az a köldöksérvem, amivel évek óta semmilyen gondom nem volt. (…) Arra a közös döntésre kellett jönnünk már orvosi papírral a kezünkben, hogy ez a játék számunkra véget ért” – jelentette be a többieknek a könnyeivel küszködve Péter. „A nyeremény már nálam van, megpróbálom más pályán bizonyítani” – tette hozzá, utalva arra, hogy Détár Enikő párja lehet.
„Fáj, nem hazudok. Biztos sírni fogok, de semmi baj” – búcsúzott el a többi pártól a színésznő.