nlc.hu
Sztárok

35 éves lett Tom Felton

35 éves lett Tom Felton, akit a világ csak a bunkó Draco Malfoy-ként ismer

Gonosz és kifejezetten bunkó karaktert alakított a Harry Potter-filmekben filmekben Tom Felton. Bár a színész a forgatásokon nagyon is élvezte, hogy a nem túl szimpatikus Draco szerepében tündökölhet, a magánéletben sokkal kedvesebb figura.

Kevés olyan karakter van a filmekben, mint Draco Malfoy, aki a varázslótanoncok világát bemutató film hét részén keresztül bicskanyitogatóan gonosz volt, majd az utolsó 15 percben megszólalt a lelkiismerete – és a józan esze – és változtatott.

Tom Felton tizennégy esztendős volt, amikor megkapta a sunyi, gonoszkodó Malfoy szerepét a Harry Potter első részében. Érdekesség, hogy eredetileg Harry, illetve Ron Weasley szerepére hívták be a castingra, végül azonban más tervei voltak a készítőknek. A filmes debütálása azonban nem ekkor kezdődött, mivel már 10 évesen forgatásokon dolgozott. „Draco önelégült bunkó volt, és féltékeny Harryre – mondta egy későbbi interjúban a húszas éveiben. – A legtöbb néző – és bevallom, hogy én is – kicsit sajnálta Dracót, mivel még gyerek volt, és folyamatos belső vívódásban élt a rábízott, sötét feladatok miatt. Ezért az utolsó két filmben egyre jobban próbáltuk megmutatni a sebezhetőségét.”

Saját elmondása szerint nagyon szeretett gazembert játszani, és bizony elég bunkón tudott viselkedni a kamerák előtt. „Igazából szórakoztató volt. És az is vicces volt, hogy megijedtek Draco miatt tőlem a gyerekek. Amikor érkeztek a statiszták a forgatásra, mindig rohantak megölelni Dant (Daniel Radcliffe, aki Harry Pottert alakította – a szerk.), hozzám pedig nem szólt senki.” Azonban, ha valami, akkor a gonoszság a legkevésbé jellemző a Dracót alakító Tom Feltonra. „Színészként szeretek olyan dolgokat csinálni, amelyeknek semmi közük a személyiségemhez. Csak akkor viselkedem Dracóként, amikor vezetek.”

Tom Felton és Daniel Redcliffe a Harry Potter első részében

Tom Felton és Daniel Redcliffe, a Harry Potter első részében (Fotó: Profimedia)

Őrült rajongó akarta örökbe fogadni

A varázslóvilág sikere éppen akkor érkezett az életébe, amikor a szülei házassága megromlott, és mire Tom belépett a kamaszkorba, édesapja és édesanyja a válás mellett döntöttek. 2007-ben az apja újraházasodott, és az esküvőn Tom is jelen volt. A zenélni is szerető színész pedig egy dalt írt két évvel később, mely az apjával való kapcsolatáról szól, és ami a „Father of mine” címet kapta. Nem tudni, hogy a hírek hallatára történt-e, de a 2000-es években, a fiatal színész egy különleges, bizarr és kissé beteges levelet kapott. Egy amerikai férfi hivatalos dokumentumokat küldött neki, hogy töltse ki őket, és írja alá. Az elvakult Harry Potter-rajongó örökbe akarta fogadni, de ezt két dologhoz kötötte. „Azt akarta, hogy változtassam Dracóra a nevem, és költözzek az Egyesült Államokba – mondta 24 évesen a Live magazinnak adott interjúban a színész. – Ez volt a legfelkavaróbb rajongói levél, amit valaha kaptam. Túlságosan komoly volt ahhoz, hogy nevessek rajta. Tele volt a boríték a hivatalos dokumentumokkal.”

Tom Felton 35 évesen

Tom Felton 35 évesen (Fotó: Profimedia)

Filmes apja lett a legnagyobb rajongója

Tom igyekezett nem elszállni a Harry Potternek köszönhető népszerűség miatt. Bár kamaszként megbabonázta a siker, a húszas éveire már nagyon is világosan látta a helyzetét a szórakoztatóiparban. „Legyünk őszinték. Nem a színészi képességeink miatt kaptuk meg a szerepeket, hanem azért, mert úgy néztünk ki, ahogyan J.K. Rowling megálmodta a karaktereket. Amatőrként indultunk, és csak rajtunk múlt, hogy mit tanultunk a Harry Potter forgatásai alatt, ahogyan az is, hogy mit kezdünk ezzel a lehetőséggel a jövőben” – magyarázta 10 évvel ezelőtt Felton, aki a Harry Potter után is maradt a negatív karaktereknél, amikor elvállalt egy szintén gonosz figurát, A majmok bolygója: Lázadás című moziban. Bár több mozifilmben is láthatta a közösség, talán mégis inkább a sorozatokban találta meg a számításait. Ilyen volt a Murder in the first, a Flash – A villám, vagy az Origin. Ugyanakkor a londoni színházakat is meghódította, és talán nem is hinnéd, de az egyik legnagyobb rajongója Jason Isaacs, aki az apját alakította a Harry Potter filmekben. „Olyan büszke vagyok a fiamra, akit a közönség soraiban ülve nézhettem meg a Ghost Storyban a West Enden” – írta közösségi oldalán alig néhány nappal Felton születésnapja előtt Isaacs.

Tom Felton és Jason Isaacs,, a Harry Potterben

Tom Felton és Jason Isaacs a Harry Potterben (Fotó: Profimedia)

Hermione is odáig volt érte

Ami a szerelmi életét illeti, a 35 éves színész ujjára még mindig nem került karikagyűrű. Amikor fiatal srácként a Harry Potter-filmekben szerepelt, rajongtak érte a lányok, amiről ő így nyilatkozott. „Szeretném hinni, hogy mindez fizikai vonzalom, nem pedig azt mutatja, hogy szeretik a bunkó Draco személyiségét.” A rajongókat leszámítva azonban Feltont nem igazán vették körül a nők. „Nem voltam népszerű fiatalember. Alakíthattam én gonosz varázslótanoncot az egyik legsikeresebb filmsorozatban, nem voltam menő, és nem jöttem be a lányoknak” – mondta 2022-ben a The Guardiannek.

Azért nem kell félteni, idővel rátalált a szerelem a kaszkadőrasszisztens, Jade Olivia Gordon személyében, akivel 2008-től 2016-ig jártak. A szerelem annyira komoly volt, hogy Jade alakította Draco feleségét a Harry Potter záró jelenetében. A kapcsolatból végül nem lett eljegyzés, de később – egészen pontosan 2021-ben – kiderült, hogy nem Jade volt az egyetlen, akinek a Harry Potter forgatásai alatt Tom megdobogtatta a szívét.

Az HBO Max műsorán bemutatott Visszatérés Roxfortba című különkiadásban a film színészei nosztalgiáztak a forgatásokon szövődött barátságokról, emlékezetes pillanatokról. Emma Watson pedig azt is elárulta, hogy belezúgott a Draco Malfoy-t eljátszó Tomba. „Besétáltam a terembe, ahol tanultunk. A feladat az volt, hogy rajzoljátok le, hogy szerintetek, hogy néz ki Isten, és Tom egy gördeszkás lányt rajzolt, akinek hátul sapkája volt. És nem is tudom, hogy mondjam – egyszerűen beleszerettem” – mesélte tovább a színésznő. Tom azonban a kishúgaként tekintett Emmára, így bizony a tiniszerelem egyoldalú maradt.

Tom Felton és Emma Wattson a Visszatérés Roxfortba különkiadásban

Tom Felton és Emma Watson a Visszatérés Roxfortba különkiadásban (Fotó: Profimedia)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top