Csütörtökön a Séfek Séfe elődöntőjében kiderült, kik jutnak be a ma esti döntőbe. Amíg a két lány egymás legyőzésével van elfoglalva, addig a kék csapat fiú versenyzőjének egyértelmű véleménye volt a döntő résztvevőivel kapcsolatban.
„Én úgy gondolom, hogy legyen ez a fiúk döntője, úgyhogy menjenek haza ma a lányok” – mondta Nagy Péter. A lányok viszont csak egymásra koncentráltak.
„Szerintem Alexandrát le tudom főzni. Valahogy az ő ízeit sosem érzem a magaménak. Sokkal jobban tálal, sokkal jobb technikákat tud, de valahogy az ő ízei távol állnak az én szívemtől és lelkemtől – jelentette ki Petrás-Gódor Annamária, míg Pereszlényi Alexandra azt mondta, neki az a célja, hogy egyedüli nőként kerüljön be a döntőbe. – Azért mégis hatalmas különbség van kettőnk között: én szakmabeli vagyok, számos versenyen részt vettem már, ő pedig egy jóízűen főző háziasszony. Úgy voltam vele, hogy itt nincs mese, neki kell kiesnie.”
Végül Alexandrának tényleg sikerült egyedüli nőként bejutnia a fináléba.