nlc.hu
Sztárok

Zimány Linda a DWTS-ről

Zimány Linda a DWTS-ről: „Egy álomban érzem magam”

Imádott a színpadon lenni.

Zimány Linda sokáig vacillált, mielőtt igent mondott a Dancing with the Stars-ra. Az ügyvéd-modell korábban elmondta, sok műsorba hívták az utóbbi években, de egyiket sem érezte magáénak. Egészen eddig.

„Minden évben hívtak mindenféle műsorba, de nem éreztem azt, hogy ki tudnék teljesedni, vagy meg tudnék mutatni valami újat magamból. Szeretem az olyan kihívásokat, amibe bele tudom tenni önmagam és épít engem, a személyiségemet. Azért vállaltam el a Dancing with the Stars-t, mert abban bízom, hogy kicsit vissza tudom nyerni a régi kis Lindát, hiszen az utóbbi időben eléggé bezárkóztam” – részletezte az nlc-nek Linda.

Zimány Linda DWTS

Fotó: TV2

Szombaton sor került az első élő show-ra, ahol nagyon jól szerepeltek a táncpartnerével – ezt összegezte egy posztban. „Az összes emojit ide tudnám szinte tenni, ami boldog! Annyira fantasztikus volt a színpadon táncolni tegnap, hogy szinte még mindig hihetetlen, hogy ott lehettünk! Nagyon-nagyon köszönjük nektek a rengeteg támogatást, szavazatot és üzenetet! Nélkületek ez az életre szóló élmény nem ismétlődhetne meg újra! Még mindig egy álomban érzem magam! Mint egy varázslat” – írta, majd hozzátette, még nagyon sok meglepetéssel készülnek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top