Fatolvajok garázdálkodnak a tavaly elhunyt Oszter Sándor 40 hektáros diósjenői erdejében. A színművész lánya azonban a bosszúság ellenére sem akar megszabadulni az ingatlantól – írja a Blikk.
„Két tölgyfát vágtak ki és daraboltak fel, ezeknek százezres nagyságrendű az értéke. (…) Csupán akkor lehet érdemben tenni valamit, ha tetten éri őket az ember” – panaszolta a bulvárlapnak Oszter Alexandra, hozzátéve: csak annyit tudnak tenni, hogy minél többet járják az erdőt. „A párom, Tamás is rendszeresen »járőrözik« a birtokon, és én is megyek, amikor csak tudok” – mondta el.
Oszter Alexandra arról is beszélt a Blikknek, hogy szó sincs arról, hogy árulná a birtokot, sőt komoly tervei vannak vele. Szeretne egyfajta kulturális központot kialakítani ott kis házakkal, ahol rajztábor vagy drámatábor lehetne gyerekeknek. „Járnák az erdőt, megismernék a fákat, a gyógynövényeket, közben pedig alkotnának” – vázolta fel az elképzelését.