nlc.hu
Sztárok

Friss hírek Bodrogi Gyula egészségi állapotáról

Bodrogi Gyula: „Újraszülettem, két születésnapot fogok már ünnepelni”

Felgyógyult a betegségéből a 88 éves színművész.

Bodrogi Gyula az elmúlt tíz hónapban kétszer került kórházba. Tavaly év végén életmentő műtéten esett át, májusban pedig sérvéből felépülve, bevizesedett tüdővel ismét orvosi segítségre szorult. A Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész – akinek az unokája bejutott az X-Faktor Élő show-ba – szerencsére ma már sokkal jobban van. Jelenlegi állapotáról a Borsnak vallott.

Bodrogi Gyula

Bodrogi Gyula Oszter Sándor temetésén 2021. december 11-én – Fotó: MTI/Mohai Balázs

„Remekül vagyok. (…) Majdnem meghaltam, de Merkely professzor úr visszahozott. Újraszülettem, két születésnapot fogok már ünnepelni” – árulta el a bulvárlapnak a 88 éves Bodrogi, hozzátéve: hála párja gondoskodásának, már egy picit sikerült híznia is.

Elmondása szerint nem tervezi még, hogy végleg nyugdíjba vonul. „Engem a színpad, a színház éltet, amíg az erőm megengedi, játszani fogok” – jelentette ki.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top