nlc.hu
Sztárok

Az első Dorothy, Anna Laughlin

Apró sortban fenyítette az oroszlánt az Óz, a csodák csodája első Dorothy-ja

Az Óz, a csodák csodája első színpadi feldolgozása már 1902-ben elkészült és nagyon más volt, mint a regény, illetve a későbbi, világhírű musical.

Bár az Óz, a csodák csodája Dorothy-járól vélhetőleg azonnal a kék-fehér kötényruhát viselő, copfos Judy Garland ugrik be, messze nem ő volt az első, aki megformálta az ikonikus mesekaraktert. L. Frank Baum meseregénye 1900-ban jelent meg, két évvel később pedig már el is készült belőle az első zenés színpadi feldolgozás, melyben Dorothyt az akkor 16 éves Anna Laughlin alakította.

Anna Laughlin

Anna Laughlin (Fotó: Wikimedia Commons)

Laughlin 7 éves korától állt színpadin, vaudeville-előadóként kezdte a pályafutását. Utazó társulatokkal turnézott éveken át, majd 1900-ban New Yorkba költözött és Broadway-produkciókban lépett fel. 1902-ben aztán a történelemben elsőként megkapta Dorothy Gale szerepét.

Az Óz, a csodák csodájából született első zenés darab azonban még igencsak különbözött nem csupán a későbbi, világhírűvé vált musical-adaptációtól, de az eredeti regénytől is. Julian Mitchell rendező és Fred Hamlin producer Baum művének számos karakterét elkaszálták, illetve a cselekmény jó néhány meghatározó szálát megváltoztatták. Nem szerepelt benne többek között a gonosz nyugati boszorkány, Toto, a szárnyas majmok és bizony, bármilyen meglepő, de a varázscipellő sem. Több olyan szereplője is volt azonban, melyek a későbbi feldolgozásokba nem kerültek már be, így például Óz birodalmának királya, Pastoria, a menyasszonya, egy kansasi pincérnő, Tryxie Tryfle, a varázsló leváltásán dolgozó összeesküvő, Sir Wilie Gyle, valamint a Bádogember szerelme, Lady Lunatic és Dorothy udvarlója, Sir Dashemoff Daily. 

A produkció jelmezei is leginkább a vaudeville műfajában megszokott stílusnak feleltek meg, Dorothy péládul matrózblúzt és a korszak ízléséhez mérten kimondottan merésznek számító sortot viselt, de az ostor sem hiányzott a kezéből.

Dorothy és a gyáva oroszlán 1902-ben

Így festett Dorothy és a gyáva oroszlán 1902-ben (Fotó: Wikimedia Commons)

A darabot Chicagóban mutatták be, elsöprő sikerrel. 1903-1904-ben hatalmasat tarolt a Broadwayen is, majd még további négy éven át turnéztak vele az Egyesült Államokban. A közönség mindenütt elragadtatással fogadta a produkciót, a szereplők pedig sztárok lettek. 

Anna Laughlin időközben megismerkedett Evan Monroe ékszerésszel, akihez 1904-ben feleségül ment, 1906-ban pedig megszületett a lányuk, Lucy. A várandósság miatt Dorothy szerepének persze búcsút kellett mondania. A színpadra azonban a szülés után alig néhány hónappal sikerült visszatérnie, majd közel egy évtizeden át még sorra kapta a jobbnál jobb szerepeket a Broadwayen. 1913-tól némafilmeket is forgatott, összesen 18 produkcióban tűnt fel a vásznon. Bár az Óz a csodák csodája első filmes adaptációja is elkészült már ebben az időszakban, Laughlin abban nem kapott lehetőséget, mivel huszonévesen már öregnek számított Dorothy megformálásához.

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top