Péter Srámek megvette Zámbó Jimmy régi Mercedesét

V.B.T. | 2022. Október 27.
Sokat jelent a fiatal énekesnek, hogy abban a kocsiban ülhet, amelyben annak idején a példaképe.

Péter Srámek hatalmas Zámbó Jimmy-rajongó, annak idején így is lett ismert. Hisz a sorsszerűségben, ezért úgy gondolja: nem véletlen, hogy a Király egykori autójának ő lett az új tulajdonosa – írja a Story magazin.

Fotó: Olajos Piroska

„Köztudott, hogy Jimmy nagy rajongója vagyok, és már régóta nézegettem olyan autókat, amilyen az övé volt. Még egyáltalán nem is volt pénzem ilyesmire, amikor már mondtam anyukámnak: nekem egyszer olyan kocsim lesz, mint Jimmyé. De arra álmomban sem gondoltam, hogy végül sikerül az ő járgányát megszerezni. Amikor már eljutottam oda, hogy elérkezett az autóvásárlás ideje, elkezdtem nézni a katalógusokat, böngésztem a paramétereket, és az egyik eladó jármű leírásában ott szerepelt: az autó egykor Jimmyé volt. Nagyot dobbant a szívem” – kezdte a lapnak az énekes, aki bár nehezen, de meg tudta venni az autót. 

Kiderült, nagyon sokat kell még rákölteni, mert már rengeteg hibája van, de nagyon vágytam rá, hiszen ez mégiscsak egyszeri lehetőség. Szóval még aznap igent mondtam az ajánlatra. Az eladó is örült, hogy Jimmy autója méltó helyre kerül.

Képeket a ma megjelent lapban találsz:

Story-címlap

Exit mobile version