Nemazalány: „Nem szívesen emlékszem vissza a gyermekkoromra”

T. D. | 2022. November 15.
Két különböző világ találkozott egymással.

Halastyák Fanni, Nemazalány és Szlépka Armand az utolsó erejükkel is küzdenek az Ázsia Expressz fináléjában, ahova úgy jelentkeztek, hogy kapcsolatuk mindössze négy hónapos volt. A páros eddig bebizonyította, hogy a szerelmüket csak megerősítette a műsor, azóta is egy párt alkotnak és szépen tervezgetik a jövőt. Ami pedig a múltjukat illeti, nagyon más körülmények között nőttek fel. 

Nemazalány és Armand (Fotó: Instagram)

Nem szívesen emlékszem vissza a gyermekkoromra. Sok nehézségen mentünk keresztül. Anyukám diáklányként szült, apukámról sokáig nem hallottam. 13 éves voltam, amikor megkerestem, azóta próbálunk közeledni egymás felé, de még szoknom kell, hogy van édesapám. Diákként a nyíregyházi pláza kávézójában dolgoztam. Be kellett segítenem a családi kasszába, mert anyukám fizetése kevés volt a megélhetésünkre – mesélte Fanni a Meglepetés Magazinnak, Armand pedig hozzátette saját történetét. – Sosem voltak anyagi gondjaink, és a szüleim gyerekkoromban finanszírozták, hogy profi sportoló válhasson belőlem.

Armand végül más pályát választott és a ValóVilág 10-ben vált népszerűvé. Arról is meséltek, hogy Armand az Instagramon szúrta ki magának Fannit, és ott hívta el randizni, ami szerencsére jól sült el, és rögtön megvolt köztük a kémia. „Az is nagyon bejött, hogy a szöges ellentétem. Én lobbanékony és sokszor türelmetlen vagyok, ő összeszedett és megfontolt. A zaklatott lelkivilágomnak szüksége van egy olyan férfire, aki nyugalmat áraszt” – magyarázta Nemazalány. 

Exit mobile version