nlc.hu
Sztárok

Dárdai Blanka Instagram-posztban szállt szembe a szerelmét kritizálókkal

„Olyan ösztönösen vagyok boldog, hogy arra szavak nincsenek” – Dárdai Blanka üzent azoknak, akik párkapcsolata miatt kritizálják

Szerinte jobban tennék az emberek, ha inkább saját életükkel foglalkoznának.

L.L. Junior és az X-faktor egykori versenyzője, Dárdai Blanka nemrég közös fotókkal tudatták a világgal, hogy igen, egy párt alkotnak. Ugyan sokan voltak, akik gratuláltak a szerelmeseknek, voltak, akik kritizálták a kapcsolatot. Nekik üzent most egy Instagram-posztban az énekesnő.

„Soha nem éreztem késztetést arra, hogy megvédjem vagy igazoljam magamat, de most jól esik őszintén leírni a bennem levő érzéseimet, gondolataimat…Életemben először olyan ösztönösen vagyok boldog, hogy arra szavak nincsenek. Ez pont az a boldogság, ami azért nem hiányzott az életemből eddig, mert fogalmam sem volt róla, hogy létezik. Ezt semmilyen rosszindulatú komment nem tudja elvenni tőlem” – írja Dárdai Blanka.

 Dárdai Blanka

Fotó: RTL Sajtóklub/ Szabó Gábor

Hozzátette, sokan csak azt látják, hogy közte és szerelme között 18 év van, és emiatt törnek pálcát a fejük felett, de reméli, hogy idővel majd megértik, miről szól a kapcsolatuk. 

„Nagy alázattal kérlek titeket, hogy ne elemezzétek, hogy a mi kapcsolatunkban melyikünk használja ki a másikat, ne hozzatok fel pro-kontra érveket, mert a közelében sem vagytok az igazságnak és teljesen felesleges minden próbálkozás. Egy ivásúak vagyunk, egymás nem alá vagy felé, hanem mellé rendelt viszonyban. Művészek, bohémok, határaikat feszegető, állandó életigenléssel. Most megkaptuk egymást a Jóistentől és élvezzük minden pillanatát”

– folytatja az énekesnő, aki ezekkel a szavakkal zárja a posztját:

„Kívánok nektek minden szerencsét, kétszer annyi jót mint ti rosszat, és szerelmet. Mindnyájan tudjuk, hogy mennyire rövid az élet, mi pedig higgyétek el, nem vagyunk annyira izgalmasak, hogy a miénkkel törődjetek. A sajátotokba rakjatok inkább életet és energiát!”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése