nlc.hu
Sztárok

VV Sajti több lánynál is bepróbálkozott

ValóVilág: VV Sajtinak hiába van gyereke és kedvese kint, mégis bepróbálkozik a lányoknál

Nem lennénk a gyermeke édesanyjának a helyében.

A ValóVilág 11-ben lassan olyan kúszák a szerelmi szálak, mint egy brazil szappanoperában. Bár inkább azt kívánnánk, tényleg szerelemről lenne szó, ne pedig csak arról, hogy mindenki kavar mindenkivel. 

VV Sajti

VV Sajti

Első este VV Reni és VV Barna feküdtek össze, közben VV Bibi és VV Lamin is közel került egymáshoz. Pár nap múlva Barna Renit az újonnan érkező VV Pirosra cserélte, de közben szeretné megtartani Renit is, és VV Lisszával is szívesen alszik együtt. VV Sajti úgy ment be a luxusbörtönben, hogy kint várja a kedvese és gyermeke, ezért az első napokban visszafogta magát, mostanra viszont lassan már az összes lánynál bepróbálkozott. 

Én azt mondom, most menjünk be k**ni a szaunába. Tudjuk jól, hogy ez nem fog bekövetkezni, bárhogy szeretnéd. A gondolattal ellehet játszani, bevallottam férfiasan, ha nem lenne asszonyom, meg gyermekem, akkor igen… reggeltől estig – magyarázta először Reninek, később viszont Lisszára repült rá, aki hozzá is vágta, minden csajjal kikezd. – Nem, neki nem utalok, neki megmondom, neked maximum utalok. Veled nem csinálnám azt, amit vele. Óriási különbség a kettő. Benned van valami, amit eltudnék képzelni magam mellett.” 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top