Zámbó Krisztián: „Örülnék az ikerterhességnek, ugyanis egyszerre túllennénk a várandósság nehézségein”

T. D. | 2022. November 30.
Az énekes nem bízná a véletlenre.

Zámbó Krisztián és menyasszonya nyáron 11 év után szakítottak, majd újra összejöttek. Nem olyan régen pedig Krisztián bejelentette, harmadjára is megkérte Zsuzska kezét, aki ismét igent mondott, azonban most óvatosabban bánnak a tervezéssel, annak ellenére, hogy a babakérdés már terítéken van

Fotó: Schumy Csaba

„Nehéz volt rátalálnom a szerelmemre, és megtartanom még nehezebb. A kapcsolatunkban voltak hullámvölgyek, kisebb szakítások, ebből adódóan Zsuzskának már három jegygyűrűje van tőlem, ugyanis végül mindig egymásra találtunk. Most már úgy érezzük, hogy megérett a kapcsolatunk a házasságra, és tervezzük az esküvőt, de óvatosak vagyunk a részleteket illetően: ember tervez, Isten végez. Nem szeretnénk semmit előre beharangozni – mesélte a HOT! magazinnak az énekes, aki elmondta, eleinte nem voltak közös nevezőn, de most úgy néz ki, nagy esküvőjük lesz, és már a családalapításon gondolkoznak. – Még nincs konkrét elképzelésünk, hogy hány gyereket szeretnénk. Viszont örülnék az ikerterhességnek, ugyanis egyszerre túllennénk a várandósság nehézségein, és rögtön két babával bővülne a család.”

Exit mobile version