nlc.hu
Sztárok
Nicholas Hoult portré

Pufók gyerekszínészből az orosz trón ellentmondásos, de szexi trónörököséig – 32 éves lett Nicholas Hoult

Hol van már a pufók arcú, bubifrizurás kissrác?! Nicholas Hoult 32 éves lett, a tehetségéből mit sem veszített, és kifejezetten jól áll neki, hogy felnőtt.

Kétféle gyerekszínész létezik: az egyik, aki úgy dönt, hogy köszöni szépen, elég volt neki a szereplésből egy életre, és még 20 éves kora előtt otthagyja a szakmát, és a másik, aki ezt tekinti hivatásának. Nicholas Hoult a ritka kivétel, ugyanis nagyon sokáig nem volt benne biztos, hogy az utóbbi kategóriát erősíti, végül mégis ráérzett az ízére. Bár a szakma még csak az elmúlt néhány évben kezdte őt igazán felfedezni, már most is erős múlt és szép jövő áll előtte, még az a pletyka is felröppent, hogy Daniel Craig leköszönése után ő örökölheti meg a 007-es szmokingját. 

Sosem lehet elég korán kezdeni 

Hoult alig múlt hároméves, amikor egy színházi rendező felfigyelt rá. Na nem a tehetsége miatt, hiszen ennyi idősen még aligha beszélhetünk kiforrott művészetről, sokkal inkább azért, mert nagyon jól tudott koncentrálni, ezért a rendező úgy érezte, jó lehetne a színpadon. Meg is kapta az első szerepét A kaukázusi krétakör című darabban, a színpad után pedig a filmeket is bevette, nyolcévesen már Julie Walters mellett játszott az Intim kapcsolatok című alkotásban – nem volt ez kiugróan nagy szerep, de arra mindenképpen jó volt, hogy elindítsa őt az úton. Persze, ahogyan az egy gyereknél lenni szokott, Hoult sokkal inkább tekintett erre hobbiként, mint tényleges karrierlehetőségként (még azzal együtt is, hogy a felmenői között Anna Neagle színésznő és Herbert Wilcox filmproducer is ott vannak). 2009-ben a Daily Telegraphnak adott nyilatkozatában elmondta, nem volt számára szerelem. 

Egyszerűen csak élveztem. Olyan volt, mintha egy futballcsapatban játszottam volna. A részvétel remek volt. És új emberekkel találkozni izgalmas, új világ volt. 

Hogy ezt mennyire komolyan gondolta, mi sem bizonyítja jobban, minthogy vonakodott jelentkezni a szerepre, ami áttörést hozott a karrierjében. Hoult úgy gondolta, hogy túl hosszú lenne a kiválasztási folyamat egy nagy költségvetésű filmhez, ami zavarná az iskolai tanulmányait, ezért először el sem akart menni az Egy fiúról meghallgatására. Végül mégis úgy döntött, ad egy esélyt a dolognak – mondani sem kell, hogy a döntése jól sült el, őt választották ki Hugh Grant partnerének, a kritikai visszhang pedig egyöntetűen az egekig magasztalta a különc kissrác megformálásáért. Ennek hatására átiratkozott egy színitanodába, végül mégis visszaült a rendes iskolapadba, mert minden elismerés és siker ellenére 14 évesen nem volt biztos abban, hogy ez lenne az ő útja.  

Nicholas Hoult kisfiúként

Nicholas Hoult 2002-ben, az Egy fiúról premierbemutatóján (Fotó: Getty Images/KMazur)

A szomszéd srác, akiből világsztár született

A 2002-es szereplést követően tényleg elsősorban a tanulmányaira koncentrált, nagyon kevés szereplést vállalt. A fordulópont akkor következett be, amikor 2007-ben a korszak popkulturális kedvencében, a Skinsben szerepet ajánlottak számára. Tony Stonem megformálásában két évadon keresztül brillírozott, és a tinilányok nagy örömére maga mögött hagyta a bilifrizurájú kissrácot is – innentől pedig nem volt megállás. Az Egy egyedülálló férfi (amiért BAFTA-díjra jelölték) és A titánok harca mellett (ami elképesztő kasszasiker lett) még a New Boy című darabban is játszott, a jegyeket, hála Stonem szerepének, alig néhány nap alatt elkapkodták. Houltban minden adott volt ahhoz, hogy világsztár legyen belőle, csak a megfelelő körítés hiányzott, amit az X-Men franchise hozott el számára. Amint belebújt Hank bőrébe, máris borítékolható volt, hogy nem fog eltűnni a süllyesztőben. 

Fotó: Tristan Fewings/Getty Images for Jaeger-LeCoultre

Fotó: Tristan Fewings/Getty Images for Jaeger-LeCoultre

Persze azért ő is kereste magát, néhány erőtlen, ám a maga nemében szórakoztató young adult film után (Eleven testek, Az óriásölő) egyre bátrabban nyúlt összetettebb karakterekhez és sokrétű filmekhez, 2017-ben már J.D. Salingert személyesítette meg, 2019-ben J.R.R. Tolkient. Közben feltűnt A kedvencben Olivia Coleman, Emma Stone és Rachel Weisz mellett, A Kelly banda igaz történetében vagy éppen A pénzemberben. Ugyan nem mindegyik film váltott ki akkora hatást, mint amekkorát reméltek tőle, Hoult alakításait és a hozzáállását, amit szakmai alázatnak is nevezhetünk, minden kollégája és a kritikusok is elismerték. 

Trónra született

A színész sokszínűségét mi sem bizonyítja jobban, minthogy 2020-ban rá osztották a különc, helyenként pszichopata attitűddel bíró, de egyértelműen szórakoztató Péter cár szerepét a Nagy Katalin – A kezdetek című sorozatban. Bár maga a cselekmény csak hellyel-közzel tartja magát a történelemhez, karakterábrázolásban nagyon jól sikerült elcsípniük a lényeget, Hoult ösztönösen hozza az egyszerre szeretett és gyűlölt figurát, és teszi élvezetessé a sorozatot, amiben egyébként kettős szerepet játszik, ő alakítja Pugachevet, a cár hasonmását is. 

Nicholas Hoult és Elle Fanning

Nicholas Hoult és Elle Fanning 2021-ben, a Nagy Katalin – A kezdetek premiervetítésén (Fotó: Getty Images/ Rodin Eckenroth)

Az orosz trón meghódítása azonban csak a kezdet, ugyanis – ahogyan a bevezetőben már utaltunk rá –, őt is esélyesnek tartják a távozó Daniel Craig után James Bond szerepére. Bár konkrétan még senki nem erősítette meg, hogy Hoult lesz a befutó, a találgatások során mindig elhangzik a neve, hiszen egy ízig-vérig angol úriemberről van szó, aki többszörösen bizonyította, hogy méltó lenne a titkosügynök karakterére.  

Hosszú távban gondolkodik

És ha már az úriembernél tartunk, a színész meglehetősen zárkózott, ami a magánéletét illeti. Még az X-Men forgatásán, 2010-ben ismerte meg Jennifer Lawrence-t, akivel négy évig voltak együtt, de barátságban váltak el, mikor a színésznő úgy döntött, a kapcsolat helyett a karrierjére szeretne fókuszálni. A szakítás után a színészt több csinos nővel is hírbe hozták, többek között Diana Agronnal és Kristen Stewarttal is, ezek azonban nem tartottak túl hosszú ideig. 

Megnézem
Összes kép (4)

Hoult 2017-ben ismerkedett meg Bryana Holly modellel, kapcsolatukról sokat nem tudni, ugyanis féltve őrzik a magánéletüket. Még azt sem lehet tudni, hogy a kisfiukat, aki 2018-ban, alig egy év randizás után született, hogy hívják, mert nem nyilatkoznak róla. Hoult az apaságról csak annyit mondott egy 2019-es interjúban, hogy teljesen feltölti, és igyekszik nagyon gyorsan ledarálni az interjúkat, hogy minél előbb hazamehessen hozzájuk. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top