Álmodozó countryénekesből a pop koronázatlan királynője – 33 éves lett Taylor Swift

Debreceni Andrea | 2022. December 13.
Lehet szeretni, lehet utálni, de egy biztos: Taylor Swift olyan jelenség, akivel számolni kell most és az elkövetkezendő évtizedekben is.

Ha egyetlen szóval kellene jellemezni a ma 33 éves énekesnőt, azt mondanám, kaméleon. Taylor Swift nem kevesebb, mint tizenkilenc éve van a szakmában, ami alatt megszámlálhatatlanul sokszor sikerült magát újradefiniálni, zeneileg, előadóként és emberként is, ha pedig valakinek kétségei lennének afelől, hogy tényleg megérdemelten hódította meg a zeneipart, annak innen üzenném, hogy az új albuma, a Midnights körülbelül minden létező rekordot megdöntött. Ha ez nem elég bizonyíték a tehetségére, akkor semmi. 

A kislány, aki csak zenélni akart 

Swift nem egy Mozart, nem volt már négyéves korában kiemelkedő tehetség, sőt, kilencéves elmúlt, amikor rájött, hogy a zene az, ami igazán érdekli. A szőke kislány Shania Twain dalain nőtt fel, és azt gondolta, ő lesz a country következő koronázatlan királynője, annak érdekében pedig, hogy bálványához hasonló karriert fusson be, tényleg mindent megtett. Hangsúlyoznám, hogy ez még bőven a YouTube korszaka előtt volt, amikor nem volt elég annyi, hogy feltöltesz néhány cover-videót a platformra, aztán várod a csodát, hogy egy ügynök felfedezzen. Swiftnek meg kellett mutatnia a nagyérdemű előtt, hogy ő bizony a színpadra született. Kiskorától színi- és énekleckéket vett, hétvégente karaoke klubokban és kisebb lokális fesztiválokon lépett fel (kvázi falunapokon haknizott), miközben a helyi autójavító műhely tulaja gitározni tanította. Első szárnypróbálgatásainak köszönhetően megszületett a Lucky You című szerzeménye – az énekesnő mindössze 12 éves volt ekkor – és ez már elégnek bizonyult ahhoz, hogy a siker útjára lépjen. 

Taylor Swift 2006-ban egy díjátadón (Fotó: Getty Images/Frank Mullen)

Swift úgy gondolta, ahhoz, hogy felfigyeljenek rá a kiadók, a tűz közelében kell lennie, így 14 éves korában a családjával a country fővárosába, Nashville-be költözött, és rögtön sikerült egy szerződést is nyélbe ütnie az RCA Records-szal. Ez mérföldkő volt a pályafutásában, egyrészt a kiadón keresztül ismerkedett meg Liz Rose-zal, aki a kezdetekben rengeteget segített neki a dalszerzésben, másrészt ő lett a legfiatalabb előadó, akit a Sony leányvállalata szerződtetett.  

Az idill azonban nem tartott sokáig, Swift úgy döntött, felbontja a szerződést, mert úgy érezte, nem egyeznek az elképzelései a kiadóéval. Az RCA Records jött és ment, az énekesnő viszont nem hevert sokáig parlagon, egy évre rá az éppen független lemezkiadót alapító Scott Borchetta volt az, aki lehetőséget látott benne, ezzel pedig elkötelezte magát a Big Machine Records-szal. 

A siker úgy hangzik, Taylor Swift 

Anélkül, hogy korai karrierjének minden egyes állomását felsorolnánk – ugyanis bőven volt ilyenből –, muszáj megemlíteni, hogy Swift az első időkben főleg háttérmunkákat végzett, dalszerzőként és íróként vett részt projektekben, első nagyobb sikerét a Tim McGraw című dalával aratta, amivel egyúttal egy olyan piaci rést töltött be, amire korábban nem volt példa: ő lett a 15 éves countryrajongók kedvence. 2007 és 2008 között négy kislemezt adott ki, többek között a Teardrops on My Guitart és az Our Songot, előbbivel a tizenharmadik helyezésig jutott az Egyesült Államok Billboard Hot 100-as listáján. 2007-ben nem mellesleg a Nashville Songwriters Association díját is elnyerte az év dalszerzője/előadója kategóriában, amivel történelmet írt, ezt a díjat ilyen fiatalon korábban senkinek nem ítélték oda. 2008-ban pedig már a Grammy-díjátadó legjobb új előadó kategóriájában jelölték, mint feltörekvő tehetséget. 

Második stúdióalbuma, a Fearless 2009-ben debütált, öt dalhoz pedig kislemez is készült, a Love Story című szerzeménnyel hetekig birtokolta a Billboard Hot 100 negyedik helyét. A You Belong with Me kislemezzel még ennél is nagyobbat sikerült szelnie a tortából, ezzel a második helyen végzett, és ez volt az első countrydal, ami a zenei lista Radio Songs toplistájának élére került. A hozzá tartozó videóklipet a 2009-es MTV Video Music Awards-on a legjobb női videó kategóriában díjazták – és ezzel elérkeztünk az első nagy botrányhoz is, ugyanis ez volt az a pillanat, amikor a köszönőbeszéde kellős közepén Kanye West elvette tőle a mikrofont, és kijelentette, hogy Beyoncé-nak kellett volna nyernie.  

Viszlát country, hello pop! 

A 2010 októberében megjelent Speak Now címre keresztelt album a Billboard 200 élén debütált az első hetén egymillió eladott példányszámmal, ám Swift újabb rekordot döntött meg, a leggyorsabban eladott digitális album kategóriájában: egy hét alatt 278 ezer letöltést generált, ezzel bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe. A kilencéves kislány, aki arról ábrándozott, hogy countryénekesnő lesz, megvalósította az álmát, sőt, valójában többet is, úgyhogy ideje volt új álom után néznie, amit a műfajváltásban fogalmazott meg. 

2013-as Red turnéján, Ausztráliában (Fotó: Getty Images/Scott Barbour)

Negyedik stúdióalbuma, a Red már inkább pop és rock vonalra íródott, de az első igazi popnak dedikált lemeze, amin már semmilyen countryelemet nem lehetett felfedezni, az 1989 lett. Később belekóstolt az elektropop hangzásvilágba (Reputation), az indie folk és a funky zenei egyvelegébe (Lover, Folklore, Evermore), ezek a dalok azokban már nemcsak hangzásvilágban nőttek fel Swift sokszínűségéhez, hanem lírai tekintetben is. A korábbi csak a szakításairól tud írni attitűdöt, amit olyan sokan fogalmaztak meg vele szemben kritikaként, már sokkal komolyabb témák váltották, többek között aktuálpolitikai kérdések, az LMBTQ közösséggel való szolidaritás, a feminizmus, vagy éppen a mentális gondok. Swift felnőtt és ez a zenéjén is egyértelműen nyomott hagyott, itt már senki nem róhatta fel neki, hogy csak egy countryénekesnő.  

Szexuális zaklatás és jogsértés, avagy a sötét korszak 

A sikert nem adják ingyen, és ezt a saját bőrén tapasztalta meg. Kapcsolatai miatt folyamatosan vegzálták, a sajtó sportot űzött abból, hogy a dalszövegeit boncolgatta azt vizsgálva, vajon melyik exéről íródott bosszú gyanánt. Kanye Westtel való kálváriája sem ért véget, a rapper Famous című dalában ribancként utalt rá, és ahelyett, hogy ezt az amerikai sajtó elítélte volna, West pártjára álltak. A Miss America című dokumentumfilmben van egy bevágás, ahol öt nő, az ABC országos csatornáján arról beszél egy talkshow-ban, hogy Swift megérdemli, amit kapott (még ha így is van, tényleg az áldozathibáztatás a megoldás?).  

Időközben az énekesnőnek a szexuális zaklatással is meggyűlt a baja, David Mueller egy rendezvényen bántalmazta, tapogatta őt, ami miatt a férfit kirúgták az állásából. Bár pert indított hamis vádak és rágalmazás miatt, végül Swiftnek sikerült bizonyítania az igazát, és megbocsátásról is tanúbizonyságot tett, amikor mindössze egy dollárt kért számon a férfin becsületsértés miatt. 

Ám mindez semmi ahhoz képest, hogy a Big Machine Records 2018-ban eladta Swift első hat lemezének mastereit (a dalok végső változatát) az Ithaca Holdingsnak, ami azt jelentette, hogy bár a szerzői jogok az előadónál maradnak, a masterek tulajdonosa dönthette el, hogy a felvételek hol jelennek meg, ez pedig a jogdíjak szempontjából nagyon nem mindegy. Swiftnek ugyan felajánlották, hogy a saját katalógusát kivásárolhatja, de méltatlannak találta a helyzetet, így végül az Ithaca lett az új tulaj. Miután az énekesnő kifújta magát az etikátlan viselkedést követően, úgy döntött, újra felveszi az érintett dalokat, hogy a jövőben soha ne vehessék el tőle ezt a döntést. 

Taylor’s Version 

A pandémia pont kapóra jött ahhoz, hogy az énekesnő két albumát is újra rögzítse, immáron Taylor’s Version hangszerelés alatt, de ha azt gondolod, hogy ez senkit nem érdekelt, akkor tévedsz. A Fearless ismét a slágerlistákat ostromolta, kapásból a Billboard 200 élére került – ez újra felvett albumnak előtte még nem sikerült. Később a Red is megjelent, a lemez utolsó dalaként rögzített All Too Well pedig a hozzá íródott kisfilmmel – ami Swift rendezését dicséri – újabb magasságokba emelte őt, még azzal együtt is, hogy a dal tíz perc hosszúságú volt! 

2022-ben, amikor az MTV Video Music Awards díjátadón elnyerte (többek között) az év videója díját, bejelentette, hogy októberben új lemezzel jelentkezik, ami a Midnights címet fogja viselni. Az albumot saját bevallása szerint 13 álmatlan éjszaka ihlette, az egészet utazásként aposztrofálta, „a rémületeken és édes álmokon át”, így rögtön a bejelentés után sejthető volt, hogy valami olyan újdonságra számíthatunk, amit korábban még nem láttunk tőle – és tényleg! 

Az idei American Music Awardson hasított (Fotó: Getty Images/Amy Sussman)

Az album 24 óra alatt átírta az egész zenetörténelmet, gyakorlatilag minden létező rekordot megdöntött egyetlen nap leforgása alatt, témáját tekintve pedig talán a legbensőségesebb lemez lett, amit az énekesnő valaha készített, ugyanis az étkezési zavarain át (melyekről szintén a Miss Americanában mesélt őszintén) a súlyproblémákon keresztül, a depresszión, gyászon, veszteségen, bizonytalanságon át tényleg minden megjelenik rajta, méghozzá a saját megélésében. Olyan, mintha egy lenne közülünk – és ez az, ami igazán nagy művésszé teszi őt. Bár a 11 Grammy-díj és számos másik elismerés bizonyítja, hogy mennyire tehetséges, sosem gondol többet magáról, mint aki, bizonyos szempontból még mindig az a kisvárosi lány, akinek egyetlen célja volt: hogy énekelhessen és szeressék.  

Exit mobile version