nlc.hu
Sztárok
Vadásztak a rendőrök Oláh Gergőre a gyorshajtásai miatt

„Már vadásztak rá, mert notórius gyorshajtó” – így került Oláh Gergő a fogdába

Az énekes korábban a rendőri hivatást népszerűsítette, talán ezért hihette azt, hogy sérthetetlen. A rendőrök azonban már vadásztak rá a gyorshajtásai miatt.
Oláh Gergő

Oláh Gergő a napokban jogosítvány nélkül vezetett, és emiatt három napot a fogdán töltött, valamint komoly pénzbírságot kapott. Miután erre fény derült, az ötgyermekes énekes azt írta a közösségi oldalán, hogy tíz év alatt összegyűlt annyi büntetőpontja, hogy egy időre bevonták a jogosítványát.

„Ez idő alatt voltak olyan esetek, amikor sehogy nem tudtam megoldani, hogy eljussak fontos helyekre, így sajnos autóba ültem! Meg is kaptam érte a büntetésem!” – magyarázta Oláh Gergő, aki elismerte, hogy hibázott, de állítja, tanult az esetből.

A Blikk most azt írja, az X-Faktor egykori győztesére már vadásztak a rendőrök az utóbbi időben.

Már vadásztak rá, mert notórius gyorshajtó. Mivel 2015-ben szerepelt egy rendőrségi kampányban és klipben, amely a roma fiatalok számára népszerűsítette a rendőri hivatást, azt hitte, »sérthetetlen«. Vélhetően ezért is mert autóba ülni, miután bevonták a jogosítványát

– mondta a Blikknek egy rendőrségi forrás.

Amennyiben az énekes következő három hónapban újra volán mögé ül, akár egy évre is rács mögé kerülhet.

(Kiemelt kép: TV2/Sajtószoba)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top