nlc.hu
Sztárok

Patai Anna hamarosan férjhez megy

Patai Anna: „Alig hiszem el, hogy férjhez megyek”

A 23 éves énekesnő nyári esküvőjére készül.

Patai Annát a Megasztárban ismertük meg, azóta kész nő lett. A 23 énekesnő augusztus végén számolt be róla, hogy a párja, akivel 6 éve alkotnak egy párt, megkérte a kezét. Később részleteket is elárult az eljegyzésről, nemrég pedig az esküvőről is mesélt a Storynak.

Patai Anna

Fotó: Olajos Piroska

„Megbeszéltük, hogy kis esküvőt szeretnénk, de aztán összeírtuk, ki mindenkit szeretnénk meghívni, és akkor nyilvánvalóvá vált: ez a lagzi már nem lesz kicsi. nem lesz kicsi. Azt mondják, januárban érdemes majd helyszínt keresni, éttermet nézni, de azért mi már tapogatózunk ez ügyben is” – részletezte az énekesnő, aki nemrég rádiós műsorvezető lett

„Minden hétköznap reggel 9-től leszünk adásban Kovács A. Mátéval és Báróval. Szerintem jó hármasfogat lesz a miénk, igaz Mátéval nem ismertük egymást korábbról, de hamar megtaláltuk a közös hangot. Báróval pedig együtt indultunk a Megasztárban, így félszavakból is megértjük egymást” – mondta korábban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top