Ma ünnepli a 84. születésnapját Korda György. A legendás énekes – aki mögött 65 éves pályafutás van, és még hosszú ideig szeretne színpadra állni – bevallotta a Borsnak: van egy dolog, amire régóta vágyik, ám még nem kapta meg.
„Csodálatos dolgok történtek velem az életem során, mégis maradt hiányérzetem. (…) Mindenkinek lehet véleménye a képességeimről, az alkotói munkásságomról, de az nekem rosszul esik, hogy a 65 éves pályafutásom alatt egyszer sem voltam az év énekese. Úgy érzem, ez egy kicsit művészileg degradáló rám nézve. És ha a miértre keresem a választ, erre nem találom” – árulta el a bulvárlapnak Korda György, akinek az is fáj, hogy semmiféle művészi díjat nem kapott.
„Azt mondják, az ember saját magával szemben mindig elfogult, de úgy érzem, valami járt volna. Az jólesett, hogy Vujity Tvrtko tavaly nyilvános levet írt, hogy fölterjesszenek a Kossuth-díjra. Őszintén bevallom, hogy boldogan elfogadnám, mert úgy érzem, ez lenne a pályám megkoronázása” – mondta el.