ValóVilág11: VV Barna végre választott Piros és Reni között

T. D. | 2023. Január 06.
Sokan voltak kíváncsiak a döntésére.

VV Piros második párbajára készül a ValóVilág11-ben, ezúttal a kihívottja VV Reni, akivel a kapcsolatuk barátságnak indult, de mégsem tudták megőrizni a jó viszonyt, miután mind a ketten egy férfi szívéért harcolnak. A lányok VV Barna után epekednek, aki ugyan rajtuk kívül még másik három lánnyal is kavart, idővel leszűkítette szerelmi sokszögét hármukra. 

Fotó: RTL

Piros azzal az indokkal hívta ki Renit a párbajra, hogy bár ő őszinte volt vele mindig, ellenben ezt nem kapta vissza. A tegnapi napon a többi villalakónak döntenie kellett, melyik lány táborát fogják erősíteni, nem meglepő módon, a legtöbben Barna döntésére voltak kíváncsiak. 

A két lány közül akkor is csak egyet védtem, hogy ha ő épp ócsárolt engem, de valamilyen szinten én nagyon benne vagyok ebben az egészben. Egyértelmű, hogy a kettő lány közül ki őszinte, azt szeretném, hogy az őszinte emberek jussanak minél tovább ebben a játékban” – magyarázta a férfi, majd végül Piroshoz ment be, akinek ez rendkívül jól esett, ugyanis a korábbi párbaja során, Barna nem őt választotta

Exit mobile version