nlc.hu
Sztárok

Fásy Ádám elhunyt szeretteiről nyilatkozott

„Az életének utolsó napjait együtt töltöttük vele, így búcsúztam” – Fásy Ádám egyik legfájdalmasabb emlékéről nyilatkozott

A zenésznek sok családtagjától kellett, hogy végső búcsút vegyen.

Fásy Ádám a Palikék Világa adásában arról beszélt, milyen fájdalmas családi veszteségek érték élete során. A zenész tizennegyedik gyerekként született, hat testvére fiatalon elhunyt, majd a többiek is meghaltak, ráadásul a fiát is elveszítette.

„Szomorú dolgok az életben, de ahogy elveszti az ember, úgy jön rá arra, hogy a születés és a halál egyformán az életünk része, el kell fogadni. Nem lehet elengedni, mindenkihez van érzelmi kötődés, édesapám, édesanyám, a testvéreim… a kisfiamat is elveszítettem az életem során. Mindenkihez van kötődés, mindenkire, amikor rágondolok, belül elérzékenyül az ember” – mesélte Fásy Ádám.

Hozzátette, előfordult, hogy pont dolgoznia kellett, amikor haláleset történt a családban, de nem tehette meg azt, hogy csalódást okozzon másoknak.  „Fizikálisan ott kellett lenni, mert máskülönben nem lett volna megrendezve a lakodalom, muszáj volt menni jópofáskodni, és belülről sírni és gyászolni a hozzátartozómat.”

Fásy Ádám a Frizbi felvételén

Fotó: TV2

Fásy Ádám elmondta azt is, nagyon nehéz elengedni a szeretteit, különösen fiát, aki mindössze 18 éves volt, amikor elhunyt csecsemőmirigyrákban. „Az életének utolsó napjait együtt töltöttük vele, így búcsúztam. Tudtuk, hogy meg fog halni, gyógyíthatatlan volt. 18 éves volt, ez egy nehéz időszak volt számunkra. Át kell lépni, mint mindenen, közben megy az élet, ott van a családom, ott van a kislányom, ott van a feleségem. Ilyenkor nagyon jó érzés, hogyha mellettem vannak a szeretteim, és átölelnek szeretettel és átbillentenek” – tette hozzá.

(via Blikk)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top