nlc.hu
Sztárok
Per A mi kis falunk miatt

Véletlenül bekerült egy járókelő A mi kis falunkba, pert nyert a gyártó ellen

Nem tudta, hogy veszi a kamera.

A RTL Klubon látható a már 7. évadánál tartó A mi kis falunk című sorozat 4. évadának 4. részében 3 másodpercig szerepelt egy Pilisszentléleken élő férfi, aki nem tudott arról, hogy veszi a kamera és nem adott engedélyt rá. Reményi János beperelte ezért a gyártó Content Factory Kft-t, írja a Kreatív.

A harmadfokra kerülő perben a Győri Ítélőtábla jogerős ítélete szerint a Content Factory Kft. megsértette Reményi János képmáshoz való személyiségi jogát. A gyártó így köteles jogsértést elismerő és bocsánatkérő levelet küldeni és 300 ezer forint összegű sérelemdíjat fizetni Reményi Jánosnak, továbbá perköltségként a 2,6 millió forint összegű ügyvédi munkadíjat és a 154 ezer forint illetéket is viselnie kell.

Reményi János a Kreatívnak azt mondta, nagyon sajnálja, hogy ezzel az egész üggyel foglalkozni kellett, hiszen ha a cég az elején belátja hibáját, és elnézést kér, akkor nem lett volna pereskedés. A sérelemdíj összege viszont jó célra megy: az egykori pilisszentléleki pálos kolostor romjainak rendbetételére fordítják.

A Content Factory Kft. a Media1.hu-val közölte, hogy jogszabálysértőnek tartja az ítéletet, ezért felülvizsgálati kérelemmel él a Kúria felé, és kéri a szerinte hibás ítélet kijavítását.

Ahogy azt mi is megírtuk, a férfi egyébként másodfokon veszített.

bírósági tárgyalás

Fotó: Unsplash

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top