nlc.hu
Sztárok
Bodrogi Gyula a Nagymester című darabban

Bodrogi Gyula 3 órával a műtétje után már elvállalt egy főszerepet

Új főszerepe ösztönözte a gyógyulásban a Kossuth-díjas színművészt.

Hatalmas sikerrel mutatták be Bodrogi Gyula főszereplésével a Nagymester című darabot szombat este a Karinthy Színházban. A darabot Olt Tamás kifejezetten a Nemzet Színészének írta – számolt be a Blikk. A rendező többek között arról is beszélt a bulvárlapnak, hogy amikor kórházba került Bodrogi, felhívta telefonon, és meglepődött azon, hogy 3 órával a műtétje után a Kossuth-díjas színművész azonnal felvette a telefont. “Azt mondta: <<Rosszul voltam, de most mindent megcsináltak rajtam, szóval nálad is jobban vagyok. Úgyhogy vágjunk bele!>>” – mesélte Olt Tamás.

Bodrogi Gyula,

Bodrogi Gyula azon volt, hogy minél előbb felépüljön, mert mindenképpen meg akarta csinálni a darabot – Forrás: TV2 / Vigyázat, gyerekkel vagyok! – videó

Az, hogy tolószékben játsszon az elejétől fogva az én koncepcióm volt, neki nem lenne rá szüksége” – árulta el a bulvárlapnak a rendező.

Erről Bodrogi így vélekedik: “A tolószék tényleg kicsit zavart, mert szerencsére nincs rá szükségem, de nagy kihívásként tekintettem rá, hiszen ilyen még nem csináltam“. A szerepéért viszont rajong a Nemzet Színésze: “Nagyon kedves a szívemnek ez a szerep, imádom játszani“.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top