nlc.hu
Sztárok

Idős embereket fuvaroz Sebestyén Balázs

Idős embereket fuvaroz ingyen Sebestyén Balázs

Reggelente jótékonykodik, fuvarokkal segít az idős embereken.

Sebestyén Balázs egy nem mindennapi történetet osztott meg a Rádió1 Balázsék című műsorában ma reggel. Elárulta, az utóbbi időben többször felvett buszmegállóban várakozó idős embereket és elvitte őket az úti céljukhoz. Kiderült, hogy ez egy bizonyos történet hatására alakult így.

Sebestyén Balázs

Fotó: RTL

„A múltkor én stoppoltam, és felvett egy bácsi. Le kellett tennem a kocsit, nem akartam sétálni, ezért stoppoltam. Megállt egy bácsi, akinek fogalma nem volt, hogy ki vagyok. Mondtam, hogy tegyen ki engem a BAH csomópontnál, mert itt van dolgom. Végigbeszélte az utat, és fiatalúrnak szólított. Arról beszéltünk, hogy milyen jó dolog utazni, ő pedig sajnálta, hogy mennyire elrontotta, mert nem utazott sokat, ez pedig megváltoztatta az életét. Kaptam ebben a 10 percen egy olyan tanítást az idős bácsitól, hogy megőrülsz. Elmondta, hogy hogy hívják, és hogy személyszállítással foglalkozik. Iskolás gyerekeket visz úszni. Azt is megemlítette, hogy mi mindent ront el az ember fiatalkorában. Jó, hogy nem arról kezdtünk el beszélni, hogy én ki vagyok stb., mert azt már nagyon unom. Az érdekel, hogy ő mit akar mondani, hogy ő milyen” – árulta el Balázs, aki a „szolgáltatása” részleteibe is beavatta a hallgatókat. 

„Én mostanában mindig BKV-sat játszom gyerekek. Mikor jövök reggel, vagy megyek délután valahova, akkor kiszúrok buszmegállókból embereket, lehúzom az ablakot, és kiszólok, hogy elvigyem-e. (…) Minél inkább tiszta lappal indulok, annál több időm van arra, hogy ők meséljenek valamit magukról. Minél inkább megismer, annál inkább ördögi köröket futunk, amit én már nem akarok, mert már engem ez nem izgat” – mondta.

(via)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése