nlc.hu
Sztárok
Oszvald Marika évek óta tartja a súlyát

Oszvald Marika: „Nem olyan az alakom, mint fiatalon, de évek óta tartom a súlyom”

A szubrett ma már sokkal aktívabb életet él.

Meggyűlt a baja a mérleggel Oszvald Marikának. A szubrett tavaly komoly ízületi gyulladással küzdött, ami miatt nem bírta használni egy ideig a térdét, így a plusz kilók észrevétlenül kúsztak fel rá. A színésznő legyőzte a bajokat, mostanra a cigánykerekezés sem okoz számára gondot, így a kis súlyfeleslegétől is megszabadult.

A tavalyi év egyaránt hozott nehézségeket és hatalmas örömöket Oszvald Marika életébe. A színésznőnek megszületett unokája, Vince, azonban az egészségével kisebb gondok adódtak.

Oszvald Marika Hazatalálsz

Fotó: TV2

„Sosem kíméltem magam, aminek meg is lett az eredménye. Csak húztam magam után a lábam, minden mozdulat fájt, néhány fellépést is le kellett mondanom. A mozgás hiánya miatt pedig elkezdtek rám felkúszni a plusz kilók, aminek őszintén bevallom, nem örültem, nem tetszett, amit a tükörben láttam. Mondtam is, hogy ha jön a baj, akkor csőstül. Aztán elkezdtem egy ízületregeneráló gyógynövénykúrát, ami elmulasztotta a bajaimat és megszűnt a fájdalmam. Csupa olyan gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító van a napi adagomban, amit már időszámításunk előtt is használtak, egyiptomi és kínai receptúrákban” – kezdte Oszvald Marika.

„Ugyan már nem olyan az alakom, mint fiatal koromban, de évek óta tartottam a súlyomat, és nem is szeretnék magamon újabb kis párnákat felfedezni. Nem csak esztétikai szempontból fontos ez számomra, hanem az egészségem miatt is. Ugyan mindig is két végén égettem a gyertyát, de szeretnék még jó sokáig aktív életet élni. Imádom az életet, imádok bolondozni, szeretném látni felnőni az unokámat” – tette hozzá a színésznő.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top