Rájár a rúd a Konyhafőnök győztesére: Bóza Roland bezárta éttermét és válik

nlc | 2023. Február 03.
Nincs túl jó szériája a Konyhafőnök győztésenek.

Hiába voltak nagyszabású tervei, A Konyhafőnök győztesének más irányt vett az élete. A 2021-es nyertes, Bóza Roland Agárdon nyitott street food éttermeit, amelyek jól teljesítenek a mai napig, a Székesfehérvárra megálmodott gourmet éttermet azonban be kellett zárnia. 

A helyet Budapesten nyitná újra, az általa megálmodott Bag-Dog gourmet szendvicseivel az RTL Cápák között című üzleti show-műsorába is jelentkezett.

„A grillben két perc alatt elkészülnek, de közben gourmet minőségűek, és a húsos verziók mellett van vegán is, illetve gondolunk a laktózérzékenyekre is. Ez már beindult, de azért mentem a Cápák elé, hogy egyrészt kapjak visszajelzést az ötletet illetően, illetve a kapcsolati tőkémet szerettem volna fejleszteni” – mesélte a Blikknek Roland.

A sok munka miatt azonban Rolandnak egyre kevesebb ideje jutott az egészségére és családjára, ami nem tett jót a házasságának: „Sajnos, ráment a kapcsolatom, és úgy néz ki, külön folytatjuk az életünket. Úgy érzem, az én hibám is, mert sok időmet és energiámat a melóba fektettem” – mesélte Roland, aki továbbra is szeretne jóban maradni a kisfia édesanyjával.

Nyitókép: RTL Klub

Exit mobile version