„Remélem, legalább ma nem kapnak össze a szerelmesek, hanem szerelmeskednek” – így Valentin-napoznak a sztárok

Takács Dóra | 2023. Február 14.
Mindenkinél más a receptje a hosszú házasságnak, de ezek a sztárpárok igazi példaképei lehetnek a friss szerelmeseknek.

Korda György és Balázs Klári 43 éve élnek boldog házasságban, mely vitáktól ugyan nem, de hullámvölgyektől teljesen mentes volt. Sok párral ellentétben a házaspár azt mondja, az ő kapcsolatukat feldobja, hogy együtt is dolgoznak.

„Nem minden kapcsolatban van tűz, de ha van, akkor azt életben is lehet tartani. Valójában a mindennapjainkban nekünk nincs időnk veszekedni és egymást cukkolni. Együtt dolgozunk, együtt vannak a privát óráink, közösek a céljaink. Nem esik nehezünkre egymást segíteni és figyelni a másikra. A negyvenhárom évből nagyjából tízet nem voltunk Magyarországon és az is megszínesítette a kapcsolatunkat – magyarázta Klári, majd férje is kiegészítette. – Ahol van tűz, ott marad is. Az a differencia, hogy amikor megismerkedtünk, tűzvész volt, 43 év után pedig tábortűz. De ez a természetes.”

Korda György és Balázs Klári (Fotó: Birton Szabolcs)

Gyuri bá hozzátette, hogy 43 év után már nem ugranak minden reggel egymás nyakába, de a szerelmük továbbra is töretlen. „Mindig megkérdezik tőlünk, de valójában sosem voltak igazi hullámvölgyeink. Soha nem vesztünk annyira össze, hogy bármelyikünk is azon gondolkodott volna, hogy összepakolja a cuccait – mesélte Klári. 

Azt gondolom, két kulturált ember megbeszéli a problémáit egymással és nem a szomszéd asszonynak és barátoknak teregeti ki a szennyest, hanem megoldják a zárt ajtók mögött.

A legtöbben azt az elvet vallják, hogy egy kapcsolat akkor működik jól, ha a párok nem dolgoznak együtt. A Korda-házaspár a tökéletes példája annak, hogy tud így is működni egy házasság.

„Mi szeretünk együtt dolgozni. Nem olyan régen éppen egy olyan házaspárral beszélgettem, akik szintén együtt dolgoznak, de nagyon sokat veszekednek a munka miatt. Mi viszont úgy gondoljuk, ha közösek a célok és mindketten ugyanazt akarjuk, akkor vitatkozni lehet, mert van, ami előrevisz, de az, hogy ezen összevesszünk, olyan nincs. Nagyon nagy szerencsénk van, hogy egymásra találtunk és segítjük egymást a karrierünkben és a privát életben is.

Klári arról is mesélt, nem hisz abban, hogy az igazi válsághelyzetből vissza lehetne hozni egy kapcsolatot, de azt elmondta, szerinte mi a titka annak, hogy odáig el se jusson egy pár.

„Én leginkább a nőknek tudnék tanácsot adni, ami az, hogy amikor megismerkednek egy férfival, ne akarják őt megváltoztatni. Ne az legyen a cél, hogy a párjuk leszokjon a dohányzásról, ne üljön le kártyázni, ne menjen el a barátaival. Ismerek olyanokat, akik éveket öltek abba, hogy a kedvesüket megváltoztassák, a vége szakítás és szomorúság lett, míg a másik fél talált olyat, aki úgy fogadta el, ahogy van. Igazság szerint ez mind a két félnél fontos: vagy elfogadom és úgy szeretem, ahogy van, vagy sehogy.”

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A zenész házaspár a mai napig ünnepli a Valentin-napot és különleges jelentőséggel bír számukra, ugyanis negyven évvel ezelőtt ők voltak az elsők, akik Magyarországon beszéltek a szerelmesek-napjáról. „A Valentin-nap erősen fűződik a mi nevünkhöz, ugyanis a nyolcvanas évek elején éppen Kanadában turnéztunk, amikor február 14-én mondták nekünk, hogy ez a szerelmesek napja és ilyenkor kell valamit ajándékba venni. Aznap a Gyuritól kaptam egy gyönyörű kis pénztárcát, amit a mai napig őrzök. Amikor hazajöttünk, akkor egy tévéműsorban meséltünk erről a kinti szokásról, következő évben a műsor szerkesztője február 14-re készített egy különleges adást. Éppen ezért a mai napig különleges számunkra a Valentin-nap. Remélem, legalább ezen a napon nem összekapnak a szerelmesek, hanem szerelmeskednek.”

Rubint Réka és Schobert Norbi 2001 óta alkotnak egy párt és már 21 éve házasok. A kapcsolatuk nem volt zökkenőmentes, hullámvölgyekből és nehéz helyzetekből sem volt hiány, de mindvégig kitartottak egymás mellett.

„Szerintem az egyik legfontosabb, hogy megtaláld a párodban azt a társat, barátot, szerelmet, akivel jól érzed magad. Akivel van miről beszélgetned és nem csak a kapcsolat elején, ugyanis mi a mai napig imádunk kettesben elmenni bárhova. Ehhez fontos a közös érdeklődési kör, ami nem feltétlenül azt jelenti, hogy ugyanannak kell lennie a munkánknak, hanem azt, hogy hasonló dolgok érdekeljenek minket” – mesélte az nlc-nek Réka, aki azt is kiemelte, egy kapcsolatban fontos, hogy az ember jobban szeresse a párját saját magánál.

Schobert Norbi és Rubint Réka (Fotó: TV2)

A fitneszlady és férje három gyermeket nevelnek, de arra mindig is törekedtek, hogy legyen idejük kettesben, ami volt, hogy csak egy mozit jelentett, vagy ha idejük engedte, akkor egy pár napos kikapcsolódást. Ezek az alkalmak pedig csak segítettek nekik abban, hogy megküzdjenek a problémákkal.

Mi együtt éljük az életünket és nem egymás mellett. Pont ezért, a legmélyebb buktatókat, üzletileg, emberileg: A 2008-as válságban szinte mindenünk elveszett, a tőzsdére menetelkor hasonlóan, Norbi szívbetegsége, majd a sztrókja… Annyi mindenen átmentünk együtt, hogy talán ez a legnagyobb titkunk. Mi mindig akkor zárunk össze a legjobban, amikor valami nehézséggel állunk szemben, így nincs rés a pajzson – fogalmazott, majd hozzátette, sosem foglalkoztatták a pletykák, mert azt, ami az ajtó mögött van, csak ők tudják.   

Mindent tudunk egymásról. Azt is, amit más úgy gondol, hogy nem és azt is, amiről más úgy gondolja, jobban tudja, mint mi.  Egy 22 éves párkapcsolatban minden gondolatát, rezdülését érzed a másiknak. Olyan érzés ez, mintha a testeden kívül dobogna a szíved.

„Aki ilyen hosszú idő után azt mondja, hogy sosem volt hullámvölgy a kapcsolatukban, az nem mond igazat. Hullámvölgyek vannak, de amíg jobban szereted a másikat önmagadnál és olyan mély a kapcsolat, mint, ami közöttünk is van, addig bármilyen hullámvölgyből ki lehet mászni. Az egyik legfontosabb tényező a kommunikáció, az, hogy beszélgessenek egymással a párok. Amikor a fiam, Norbi hazajött a Farm VIP-ből, megkérdeztem, mit élvezett legjobban az ott töltött 35 napban. Elsőként azt válaszolta, azt, hogy nem volt náluk telefon, így volt lehetőségük beszélgetni, igazán megismerni egymást. Ma már rengetegen a képernyő mögé bújnak, és szomorú ezt látni. A beszélgetés nagyon fontos, anélkül nem lehet fenntartani nemcsak egy házasságot, hanem az emberi kapcsolatokat sem.”

Réka úgy véli, egy igazán jó kapcsolatot fenntartani egy életen át tartó munka, ahogyan a gyermeknevelés is, hiszen akkor jó egy házasság, ha hosszú évek után is elmondhatják, hogy tartalmas és intenzív a kapcsolatuk, ezért pedig minden áldott nap dolgozni kell. Éppen ezért ők minden alkalmat megragadnak arra, hogy kedveskedjenek egymásnak és kimutassák a szerelmüket, így tesznek például Valentin-napon is.

„Minden Valentin-nap alkalmával valamivel kedveskedünk egymásnak. Nagyon szeretem a meglepetéseket és élményt ajándékozni . Norbi pedig a klasszikus udvarló: rózsaszirmok, virágcsokor, gyertyafényes vacsora. Nálunk így néz ki a szerelmesek ünnepe.”

Bódi Csabi és felesége, Gina idén, márciusban ünneplik 16. házassági évfordulójukat és a mai napig odavannak egymásért. A hosszú szerelmük titkát Csabi osztotta meg velünk.

„A mi kapcsolatunk titka a türelem, a megértés és az, hogy úgy éljük az életünket, ahogy az a másik félnek mindig a legjobb. Önfeláldozóak vagyunk és nem okoz nekünk hátrányt az, amikor a partnerünket helyezzük előtérbe – fogalmazott Csabi, majd egy példával is alátámasztotta gondolatmenetét. – A nejem reggel felkel, reggelit készít a gyerekeknek, elviszi őket az iskolába, óvodába, majd bevásárol, főz, takarít, elvégzi a házimunkát, elmegy a gyerekekért, tanul velük, lefekteti őket. Este pedig, amikor eljön az idő, amit kettesben tudunk tölteni, akkor szívesen bekapcsolok egy olyan filmet, ami lehet, hogy engem nem is érdekel, de őt igen, és én megnézem vele. Ez egy apróság, de azt gondolom, ilyen kis figyelmességekre van szükség a mindennapokban.”

Csabi hozzátette, ha arra van szükség, be is vásárol felesége helyett, akkor is, ha ki nem állhatja a vásárlást. Ellenben tudja, Gina is gyakorta tesz meg olyan dolgokat, amiket ő nem feltétlenül szeret, de ezzel tud kedveskedni férjének. Persze, ahogy Rubint Réka is említette, Csabi szerint is meg kell dolgozni egy kapcsolatért.

Két kő, amikor az elején összeütközik, az fájdalmas, hiszen mindkettő göcsörtös, és időbe telik, amíg felveszik egymás idomait.

„Viszont nagyon fontos, hogy mind a kettő csiszolódjon egymáshoz, hiszen az sem működik, ha csak az egyik idomul, a másik viszont nem formálódik. Az hosszú távon nem működik. A kettő kőnek, tehát a két félnek a kapcsolatban együtt kell alakulnia ahhoz, hogy jól tudjanak együttműködni és a kapcsolatuk, aztán majd házasságuk életre szóló legyen. Fontos, hogy a párok tiszteljék egymást, ne alázzák meg a másikat a mivoltában, és úgy fogadják el egymást, ahogy vannak. Minden embernek vannak rosszabb napjai, van, amikor a férfi figyelmetlen, vagy a nőnek feszültebb pillanatai vannak, de ilyenkor is törekedni kell arra, hogy apróságokon ne veszekedjenek, ne csináljanak bolhából elefántot. Természetesen, ahogy múlik a rózsaszín köd, néha a türelmet is nehezebb magára erőltetnie az embernek, éppen ezért jár folyamatos munkával egy kapcsolat, mert ezeken akkor is dolgozni kell, amikor úgy érezzük, ma egy kicsit kevésbé szeretjük a másikat, mint tegnap.

Fotó: Instagram

A pár számára a legfontosabbak a gyerekek és mondhatni, ők teszik ki az életük középpontját, ettől még nem feledkeznek meg arról sem, hogy szakítsanak egymásra és egymás szeretésére időt. „A közös életcélunk a gyerekek, de ha lehetőségünk adódik rá, akkor utazunk, randizunk és töltünk kettesben időt – mondta a zenész, majd hozzátette, náluk a szerelmesek napja is a gyerekekről szól. – A jó Isten megajándékozott minket két csodálatos gyermekkel, és mind a kettő Valentin-napon született tíz év különbséggel, ráadásul a bátyám nagyobbik fia is ezen a napon született, tehát a szerelmesek ünnepe nálunk születésnapozással telik. Nemcsak azért, mert nálunk másról szól ez a nap, de egyébként is úgy gondolom, hogy a kedveseinket nemcsak Valentin-napon, nőnapon, és karácsonykor kell szeretni. A férfiaknak minden áldott nap ki kell mutatniuk az érzéseiket a nők iránt és éreztetni velük, hogy szeretik, tisztelik és becsülik azért, amit értük tesznek.”

Köllő Babett és férje, András 17 éve házasok és ahány ház, annyi szokás, ugyanis náluk is más a recept arra, mivel tartják életben a tüzet a mai napig.

„Én abban hiszek, hogy meg kell hagyni egymásnak a személyes teret. Nem szoktam ellenőrizgetni a férjemet, nem hívogatom naponta nyolcszor, viszont amit időt együtt töltünk, az minőségi – mesélte a színésznő. – Az igazság az, hogy egy pasi akkor érzi magát igazán jól, ha otthon szeretve van, ne legyen számonkérés, legyen kaja és akkor egy pali teljesen jól elvan. Mi egy ideig csináltuk azt, hogy elmentünk időnként pár napra együtt romantikázni, kikapcsolódni. Egy kis változatosság a szürke hétköznapokban, egy nyaralás vagy kirándulás. Ma már ezt nem tudjuk megtenni, mert Milla nagyobb lett, és már ő is jönni akar velünk. De ez is átmeneti időszak, mert pár év múlva cikik leszünk a gyereknek és akkor majd azért nem akar velünk jönni.”

Babett szerint a titok abban rejlik – ami nem egyszerű – hogy jól kell párt választani. „Olyan embert kell találni, akinek rengeteg mondanivalód van, mert az azt jelenti, hogy húsz év múlva is sok lesz. Olyan fura, amikor látok párokat együtt, és néma csöndben ülnek egymás mellett. Nálunk ilyen nincsen, nem csak azért, mert én nagy dumás vagyok. András normál esetben csöndesebb, de egymás között rengeteget beszélgetünk. Van olyan, amikor esténként nekem kell rászólnom, hogy maradjon már csendben, mert aludni szeretnék. Nagyon sok mindenből tudunk poént csinálni és mindent megtudunk beszélni, talán ez az, ami még rendkívül fontos egy házasságban. Sokan mondják, hogy ne feküdjünk le haraggal a szívünkben, de néha megesik, hogy mérgesen alszunk el, de másnap boldogan kelünk, mert tisztábban látjuk a dolgokat.”

Én abban hiszek, hogy mindent ki kell magunkból beszélni és inkább legyen egy kis üvöltözés, mint az, hogy a szőnyeg alá söpörjük az érzéseinket, mert az előbb-utóbb úgyis robbanni fog.

Köllő Babett (Fotó: Olajos Piroska)

A színésznő azt vallja, ha a házastársak otthon jól érzik magukat, akkor az kihat az egész életükre. Azonban természetesen a hullámvölgyek őket sem kerülték el, és most azt is megosztotta, mikor néztek szembe nagyobb problémákkal. „Amikor voltam a Feleségek luxuskivitelben című sorozatban, azt a férjem annyira nem akarta, én viszont annyira akartam, hogy odáig fajult a dolog, hogy azt mondtam, akkor én elválok. Nem zsarolásként, hanem egyszerűen velünk is megesett, hogy mélyponton voltunk. Nem csak fentekből áll egy kapcsolat, és valószínűleg nem is lehet annyira értékelni a fenteket, ha előtte nem volt lent az ember.”

Babett hozzátette, nagyon fontos, hogy tudják egymásról a párok, hogy mikor kell csendben lenni és békén hagyni a másikat. Ő is látja a férjén, amikor térre van szüksége és tisztában van vele, ilyenkor idő kell ahhoz, hogy beszéljen róla és ez így van fordítva is. Azt viszont kiemelte, fontos a kommunikáció, ami személyesen a legjobb, hiszen manapság a legtöbb probléma abból fakad, hogy az emberek elbeszélnek egymás mellett.

Babett és András viszont nem nagy Valentin-napozók, ugyanis volt idő, amikor romantikával akarták különlegessé tenni ezt a napot, de balul sült el a randijuk.

„Az utolsó Valentin-napi ünneplésünk az volt, amikor elmentünk egy étterembe vacsorázni és a mellettünk lévő asztalnál éppen szakított egy pár – mesélte nevetve Babett. – Egy teljes estés stand up-ot kaptunk szakításból és egy idő után már képtelen voltunk nem rájuk és a drámájukra figyelni. Ráadásul a csaj akart lelépni, a srác pedig nem nagyon akarta érteni, mi meg figyeltük a fejleményeket, hogy éppen hol tartanak. Ha ezt filmben látjuk, azt mondjuk, ilyen nem létezik. Szóval most már nálunk úgy néz ki ez az ünnep, hogy Millával otthon leszünk, készítünk valami vacsorát a férjemnek és hármasban fogjuk tölteni az estét.”

Exit mobile version