Kiderült, milyen munkát kapott a közmédiánál Kárász Róbert

V.B.T. | 2023. Február 21.
Végre tisztázódott, hogy pontosan mi a feladata.

Törvényi kötelezettségnek megfelelően nyilvánosságra hozta személyzeti adatait a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt., ezekből pedig kiderül, hogy a nemrég átigazolt Kárász Róbert pontosan milyen pozíciót tölt be a közmédiánál – szúrta ki a Media1.

Fotó: Nagy Zoltán

A lap megjegyzi, a cég felépítése év elején változott, a korábbi négy igazgató helyett már csak Kárász Róbert és Tóth István Zoltán látják el a feladatokat, akik mindketten Altorjai Anita vezérigazgatónak számolnak be. Mint kiderült, a volt ATV-s a tartalomfejlesztésért felelős igazgató lett, így összesen kettő szervezeti egység – a „kutatás és elemzés iroda” és a „stratégiai iroda” – tartozik alá.

Korábban beszámoltunk róla, hogy a közmédia eleinte tagadta, hogy Kárász Róbert hozzájuk szerződött volna. „Az MTVA nem tervezi Kárász Róbert vezető, vagy bármilyen más beosztásban történő foglalkoztatását, ebből fakadóan képernyős feladatok ellátásában sem számít nevezett televíziós újságíró munkájára” – írták egy korábbi közleményben.

Exit mobile version