nlc.hu
Sztárok

Az ATV műsorvezetőinek karácsonya

Karácsonyi szokásaikról meséltek az ATV és a Spirit FM műsorvezetői

Az ATV és a Spirit FM műsorvezetői már nagyon várják az ünnepeket, többek között arról is mesélnek az nlc-nek, hogy kivel töltik a karácsonyt, mit esznek ilyenkor, vagy milyen hagyományaik vannak.

Hogyan tervezitek az idei ünnepet?

Jakupcsek Gabriella: Az elmúlt években mindig egy kicsit más volt a karácsony. Idén Szenteste a nagyobbik fiam, a nagyobbik unokám és a nagymamák lesznek nálunk.  25-én szigorúan, egész nap pizsamában leszünk itthon hárman, a lányommal, Emmával és a férjemmel. 26-án pedig mindenki érkezik hozzánk ebédre, a két fiam, a két unokám, a menyeim is. 

Köböl Anita, Spirit FM #nofilter műsorvezetője: Idén hivatalosan is bővült a családunk, hiszen a kislányom keresztszülei immáron szoros kötelékben hozzánk tartoznak. Így a karácsonyt idén már 22-én elkezdjük ünnepelni, amikor az egész napot velük töltjük, játszunk, énekelünk, ajándékozunk. Szenteste a szüleimnél leszünk, ez már hagyomány, ahogy az is, hogy Karácsony első napját gyerekkoromtól a keresztanyukámnál töltjük. Pici családunk van, szerencsére nem a kapkodásról és egyfolytában úton levésről szól az ünnep, inkább meghitt és egyszerű.

 

Köböl Anita

Köböl Anita

Krug Emília: Ha a karácsony, akkor adventi vásár, nálam ezzel indul az ünnepi hangulat. A fények, a forralt bor, egy óriási karácsonyfa, úgy elvarázsol, mint egy gyereket. Mióta együtt vagyunk a férjemmel, bevezettük, hogy 24-dike, szenteste a miénk kettesben, illetve két éve már hármasban, a kisfiammal. Aznap tehát hármasban leszünk,  utána viszont  felkerekedünk és körbe látogatjuk a nagyszülőket és a többi családtagot. Mondjuk idén sok időnk nem lesz a bejglimámorra, mert 27-dikén reggel már a Start stúdiójából köszöntöm a nézőket, kedden pedig újraindul a Voks is. De aztán a szilveszteri napokban megint lesz egy kis szusszanás, barátokkal a Mátrába megyünk köszönteni 2022-t. Négy nap vidéken, jó levegőn, szeretett em   berekkel, alig várom!

Kárász Róbert: Sajnos az idei év és ünnep és olyan lesz mint a tavalyi, vagyis a család nélkül és a szülők nélkül fogjuk eltölteni a karácsonyt. A szüleim és a testvéreim túlságosan vagy jogosan óvatosak. A lányaimmal leszek mindvégig.

Gajdos Tamás: Szép nyugodt otthoni csendes ünnep lesz – bár az elmúlt években már megszokott módon idén is dolgozom, úgy hogy majd a híradóból érkezem a vacsora asztalhoz.

Rónai Egon: Néhány évvel ezelőtt tettünk egy-két kísérletet arra, hogy ne otthon karácsonyozzunk – elsősorban azért, hogy a sütés-főzés-takarítás háromszögből a feleségemet, Zsanettet kiszabadítsuk. De azután visszatértünk a hagyományos, családi karácsonyhoz: nem lehet olyan meghitt, olyan megélt az ünnep egy szállodában, még ha kétségkívül az előnyei is megvannak. Úgyhogy otthon leszünk.

Szöllősi Györgyi: Ahogyan minden évben! Pontosan 15 éve minden Karácsonykor itthon vagyunk a gyerekekkel és a szüleim is hozzánk jönnek ilyenkor. Öcsém és a barátnője is csatlakoznak, kétévente. Amíg nem született meg a nagyobb lányom Jázmin, addig a szülőknél töltöttük a Szentestét felváltva, egyik évben az én, másik évben pedig a férjem szüleinél.

Milyen hagyományokat tartotok be, vagy van-e valami olyan szokás, ami csak a Ti családotokra jellemző?

Jakupcsek Gabriella: Én mindig, minden évben nekifutok, hogy mást csináljunk, találjunk ki új dolgokat, de a család általában leszavaz.   

Köböl Anita: Nálunk mindig apukám díszíti a fát és anyukám szólaltatja meg a karácsonyi csengettyűt. Velem először tavaly fordult elő, hogy a kislányom leendő keresztszüleivel körbe álltuk a fát és énekeltünk, ez azonban annyira szép pillanat volt, hogy szeretném megőrizni.

Krug Emília: Bár az ünnepi fények már november vége óta díszítik a lakást, karácsonyfát szigorúan csak 24-dikén állítunk, és mindig igazi fenyőből, aminek az illata hetekig belengi a nappalit, imádom! Gyerekkoromban nekem, most a kisfiamnak, Máténak fog szólni ugyanaz a harangocska, jelezve, hogy beléphet a szobába, ahol teljes pompájában áll már a fa, rajta egy-két csillagszóróval. Remélem, szokás szerint másfél, két órát fog aludni ebéd után, és akkor lesz időm feldíszíteni… Hagyományosan piros díszeket aggatok rá és szép, egyszínű izzókat. Még január közepén is sajnálom lebontani.

 

Krug Emília

Krug Emília

Kárász Róbert: 10 éve műfenyőt dekorálunk, ami mindig a gyerekeknek a dolga. Amíg én főzök, addig ők díszítik a fát, bosszantásból csak karácsonyi dalokat hallgatunk, amiket már mindenki un.

Gajdos Tamás: Ünnepi hagyományunk olyan nagyon különleges nincsen, viszont az ünnep előtti héten el szoktunk utazni egy hétre Ausztriába síelni a nagy családdal. Mind a négy kisebb-nagyobb gyermekemmel, de sajnos ez már tavaly sem valósult meg és némi bizonytalanság után az idei évre is lemondtunk róla – talán majd februárban pótoljuk…

Rónai Egon: Még édesapámmal alakult ki az a szokásunk, hogy 24-én délelőtt elindulunk, kicsit csavargunk, ebédelünk, azután beülünk egy moziba, lehetőleg az utolsó előadásra. Apu már rég nincs velem, de én ugyanezt a hagyományt vittem tovább a saját gyermekeimmel, úgyhogy ez most is így lesz.

Szöllősi Györgyi: Van. Karácsonykor elmaradhatatlan Apukám halászleve, a rántott süllő, és a majonézes krumplisaláta. A férjem tiramisut készít és a bejglit is Ő szokta sütni. A világ legjobb bejglije! Elmaradhatatlan még a töltött káposzta az ünnepek alatt és pulykát is szoktam sütni. Persze mézeskalács is van. Ez a menü Szenteste.

Van-e olyan étel vagy ital, ami kötelező eleme a karácsonyi menünek? 

Jakupcsek Gabriella: A bejgli és a borleves desszertként mindig van a menüben. Próbálok azért kísérletezni, idén újdonság lesz a francia halleves, de persze készül majd magyaros halászlé is az asztalra.

Köböl Anita: Anyukám nagyszerű szakács és mindig kitalál valami újat, ami isteni, úgyhogy nem ragaszkodunk semmihez, abszolút rábízzuk a karácsonyi menüt. 

Krug Emília: Édesanyám mindig kacsát készített szilvakompóttal, ezért a kacsa elengedhetetlen része az ünnepi asztalnak – ám mivel be vagyok oltva a konyhai tudományok ellen, már rendeljük, mostanában füge chutney-val, így is isteni. A többi napra pedig jól megtömjük a hűtőt töltött káposztával, ami sok-sok tejföllel az igazi nekem.

Kárász Róbert: Nálunk az egész menüsor klasszikus, hideg, zsírjában sült libamájjal kezdünk, ezt követi a szegedi módra elkészített halászlé sok belsőséggel, ezután jön a kacsacomb, párolt lilakáposztával, hagymás tört krumplival és a legvégén érkezik a csokis szuflé.

 

Kárász Róbert

Kárász Róbert és családja

Gajdos Tamás: Régebben az édesanyám által isteni finoman elkészített rácponty volt ilyen – mostanában már inkább a nagylányom Dominika által megálmodott különleges finomságok készülnek – de ez idén még meglepetés hogy mi lesz…

Rónai Egon: Nagyjából mindig más, de csak nagyjából. A biztos fogás miattam a rántott sajt – én nem eszem halat, ezt helyettesíti 50 éve, de hogy különben mi lesz, azt majd a család eldönti!

Mennyire szoktatok előre készülni az ünnepekre? Hónapok óta megvannak már az ajándékok vagy utolsó percben rohangálsz?

Jakupcsek Gabriella: A hónapokon át gyűjtögetem, a meglepetéseket, volt amit már nyáron megvettem. Dugdosom a lakásban, majd jól elfelejtem, hogy megvettem. Történt már olyan, hogy januárban vettem észre, hogy valamit nem adtam oda.

Köböl Anita: Néhány éve bevezettük, hogy nem veszünk drága, vagy túl sok ajándékot, mert előtte mindig dőlt ki a rengeteg ajándék a fa alól. Ettől nem válik értéktelenné az ünnep, tényleg egy-egy aprósággal lepjük meg egymást, amiről tudjuk, hogy vágyik rá a másik. Ez gyakran élmény-ajándék, idén például anyuval ott leszünk a Havasi koncerten, amit évek óta tervezünk! Ezt adjuk egymásnak.  Én hiszek a meglepetés erejében, úgyhogy azért mindig csempészek valamit a dobozba, amire nem számít a másik, és természetesen, ha a gyerekemről van szó, akkor én is nehezen parancsolok magamnak, de idénre már készen vagyok a bevásárlással! 

Krug Emília: Szeretek okos, jó ajándékokat venni, nem a huszadik sálat és zoknit, ezért hónapokra előre felírogatom, ha valakinek eszembe jut egy jó ötlet. De sajnos ennek ellenére a megvalósítás az utolsó két hétre marad általában. Most pedig még több logisztikát igényel az ünnep, a férjemmel mindig beosztjuk, ma délelőtt te, holnap én megyek „üldözni a Jézuskát”, addig a másikunk van Mátéval.

Kárász Róbert: Általában október végén, november elején már megvannak az ajándékok, legalább egy részük. Most idén mindenki a születésnapjára kapta meg azt az ajándékot, ami egyben karácsonyi ajándék is. A szüleimmel az ajándék pedig egy közös belföldi utazás lesz, amint ezt megtehetjük.

Gajdos Tamás: Korábban voltak ilyen hónapokkal előtte történő készülődések, de most már, hogy nagyobbak a gyerekek, ez sokszor az utolsó pillanatra marad, mert ők is úgy improvizálnak, hogy éppen mit szeretnének – leginkább a frissen megjelenő smart készülékek közül.

Gajdos Tamás

Gajdos Tamás családja

Rónai Egon: Amíg nem volt online vásárlás, addig bizony előfordult, hogy 24-én délelőtt még a boltok között rohangáltam. Amióta a neten is lehet, azóta én nem csak karácsonykor, hanem egyébként is a webáruházakban szerzem be a szükséges tárgyakat. Persze, ez néha keserves, mert előfordult, hogy az ajándék csak a két ünnep között érkezett meg, bár nem ezt ígérték. Remélem, idén nem lesz ilyen.

Szöllősi Györgyi: Utálok elmaradni ezekkel, úgyhogy megvan már minden. Leginkább azért, mert dolgozom szinte Szentestéig, így muszáj előre készülnöm az ajándékokkal. Szerencsére a lányaim adnak elég ötletet. Idén is megvolt már hetekkel korábban minden ajándék.

Boltban vásárolsz vagy inkább online?

Jakupcsek Gabriella: Idén már majdnem az ajándékok felét online rendeltem. Ez viszonylag új, mert eddig boltban vásároltam.

Köböl Anita: Ebből a szempontból még nagyon maradi vagyok: én szeretek mindent megfogdosni, megnézni, érezni és látni, hogy biztosan jól, jót választok-e, úgyhogy abszolút boltban. Vagy – korábban, mert ez idén esélytelen volt -,de készítek valami apróságot én magam!

Krug Emília: A boltokban való rohangálást szeretem elkerülni, vagy legfeljebb egyszer, pár órába belesűríteni. Sokszor rendelek és aztán árgus szemekkel figyelem a tévében a porta környékét, meghozták-e a meglepetést, ide a legegyszerűbb kérni.

Kárász Róbert: Általában a ruhákat még boltban szoktam megvenni, abban még nincs online gyakorlatom, meg egy kicsit félek is tőle, hogy nem lesz jó, nem tetszik, vissza kell küldeni, újra kezdődik az egész hajcihő, de alapvetően sok mindent webáruházakon keresztül szoktam megvásárolni.

Gajdos Tamás: Is-is. Én inkább hagyományos formában szeretem kézzel foghatóan kipróbálni is, bármiről is legyen szó, de különösen ruházati termékek esetén, de a gyerekek már trendibbek, nekik sokszor egyszerűbb online rendelni a legújabb kütyüket.

Szöllősi Györgyi: Az utóbbi években egyre többet online, de van, amit személyesen veszek meg. Idén kb. fele-fele arányban vettem dolgokat.

 

Szöllősi Györgyi

Szöllősi Györgyi

Mi volt a legemlékezetesebb ajándék amit adtál/kaptál?

Köböl Anita: Egyszer a szüleimnek leszerveztem egy teljes római utat, szállással, programokkal, amiről semmit sem sejtettek és a családdal közösen adtuk nekik. Óriási örömük volt!

Krug Emília: Nagyon hiszek az élmény ajándékokban, mert akár hosszú évekre is gyönyörű emlékeket lehet általuk adni. Így volt, amikor a baráti társaságunkból a lányok meglepték a fiúkat egy isztambuli úttal – persze mi lányok is mentünk, de a fiúk mit sem sejtettek a meglepetésből, így karácsonykor nagyon örültek a repülőjegyeknek és az út is remekül sikerült. Azóta emlegetjük, amikor az isztambuli főutca egyik kis tetőteraszán Kispálra buliztunk…

Kárász Róbert, az ATV Start műsorvezetője: Legjobban és legszívesebben utazást szeretek ajándékozni, a saját magam ajándékát pedig általában én magam veszem meg, de úgy csinálok mintha többiektől kaptam volna és nagyon megköszönöm nekik is.

Gajdos Tamás: A legemlékezetesebb az éppen a napokban újra a kezembe került első karácsonyomra kapott macim és a mellé érkezett szánkó volt – utóbbi sajnos már nincs meg.

Rónai Egon, az ATV Egyenes beszéd, Csatt, Voks és Húzós, valamint a Spirit FM Aktuál műsorvezetője: Nagyon régi emlék, még a 90-es évekből, hogy édesanyámat tudtam megajándékozni egy autóval. Soha nem volt új autója és korábban nekem sem volt lehetőségem rá, hogy vegyek neki – de akkor igen. Úgyhogy karácsony este ott állt a ház előtt egy hatalmas masnival átkötve egy kis Suzuki.

Szöllősi Györgyi, az ATV Start, Voks és Egyenes Beszéd, valamint a Spirit FM Aktuál műsorvezetője: A legemlékezetesebbek a gyerekkori ajándékok voltak. Leginkább egy asztali lámpára emlékszem és egy földgömbre, amit nagyon szerettem volna. Ez a mai napig megvan, most már Jázmin íróasztalán. Felnőttként már inkább azok maradtak meg, amiket én adtam.

Idén a koronavírus miatt máshogy ünnepeltek majd, mint eddig? Lesz olyan hagyomány, amit miatt kihagytok vagy át kellett alakítani?

Jakupcsek Gabriella: Tavaly nagyon sokat gondolkoztunk, hogy az idősebbekkel, hogyan ünnepeljünk. Idén talán egy fokkal könnyebb már, de a random karácsonyi összejövetelek megszűntek. A szűk családdal ünneplünk, vigyázva egymásra.

Köböl Anita: Hogy egészen őszinte legyek, én nem hagyom, hogy beárnyékolja az ünnepeket. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hiszen együtt lehet a család, mindenki jól van, így erre a pár napra szeretném teljesen kizárni a világban uralkodó helyzetet. Az egyetlen dolog, aminek nincs helye az asztalunknál. 

Krug Emília, az ATV Nap híre, ATV Start, Voks és a Civil a pályán műsorvezetője: Sajnos ugyanazzal az elővigyázatossággal ünneplünk majd, amit tavaly óta már megszoktunk, szerencsére a harmadik oltás, sőt már az influenza elleni oltás is bennünk van, ez megnyugtató.

Kárász Róbert: Sajnos a koronavírus teljesen megváltoztatta az ünnepeinket, a családi összejövetelinket. Ez lesz a második év, hogy a karácsonyt külön töltjük. Ugyanazt fogom csinálni, mint amit tavaly, vagyis karácsony első napján a lányaimmal meglepjük a nagy zülőket és viszünk nekik sok sok finomságot, de csak tisztes távolságból leszünk velük. Nagyon várom azt az időszakot, amikor újra minden régi lehet és újra együtt ünnepelhetünk és együtt lehetünk.

Gajdos Tamás: Az előzőekben már említett szokásos családi síelés vált áldozatául idén is a járványnak… de bánatomra a rendszerint ilyenkorra időzített nagyon nagy családi összejövetel is elmarad.

Rónai Egon: Az elmúlt évben nagyon óvatosan kellett tervezni a családlátogatást, szerencsére az oltásokkal a hátunk mögött most már bátrabban tudjuk meglátogatni feleségem népes családját: ott négy gyerek és párjaik, valamint tizenegy unoka gyűlik össze év végén!

Rónai Egon

Rónai Egon

 

Szöllősi Györgyi: Nem lesz, mert szerencsére mindenki megkapott már három oltást, úgyhogy idén biztonságosabb lesz, mint tavaly, amikor csak akkor engedtem szüleimet hozzánk, amikor túl voltam pár teszten. Nem jó emlék ezért a tavalyi karácsony, mert volt bennem emiatt izgalom. Most már Jázmin is túl van két oltáson, Kamilla pedig most kapja meg pár nap múlva. Ő hét éves és pár napja lehet őket is oltani. 

Az ünnepek alatt, amikor épp nem vagy képernyőn, akkor is figyeled a híreket? Ki tudsz kapcsolódni és tartani néhány napos “hírdetoxot”?

Kárász Róbert: Alapvetően nekem is jólesik ha nem kell folyamatosan a híreket bújnom és hallgatnom, hogy mi történik a nagyvilágban és ide haza. Alapvetően azért minden nap szánok arra időt, hogy a legfontosabb híreket átolvassam

Krug Emília: Igen, szerencsére nem vagyok hírfüggő, azokon a napokon, amikor nem dolgozom, csak esténként szoktam elolvasni a nagyobb online portálok napi hírösszefoglalóit. Ez viszont kell, hogy ne több nap hírmennyiségét legyen muszáj később bepótolni. Persze a híroldalak push értesítései ünnepnapokon sincsenek kikapcsolva, biztos, ami biztos.

Gajdos Tamás, az ATV Híradó és az ATV Start műsorvezetője: Részben adásban is leszek, másrészt pedig bárhol is vagyok, nehéz elkerülni a legfrissebb hírekkel történő találkozást, de megígértem a családnak, hogy pár napig nem fogom naphosszat a híroldalakat böngészni.

Rónai Egon: Nekem igazán csak az ünnep három napja lesz az adásszünet, így pedig nem engedhetem meg magamnak a csendkúrát. De az igazsághoz tartozik, hogy akkor is elolvasnám-megnézném, mi történik a világban és itthon, ha több időm lenne. Ebből a mókuskerékből nem lehet kiszabadulni olyan könnyedén!

Szöllősi Györgyi: Hát, nem igazán. Persze ez nem azt jelenti, hogy folyamatosan figyelem a híreket, mint a hétköznapokon, de az egészen biztos, hogy reggel ébredés után még az ágyban megnézem, hogy „mi történt az éjjel.” Persze legtöbbször semmi. Napközben is csekkolom majd egyszer-kétszer, ahogyan magamat ismerem és egészen biztos, hogy az ATV híradója be lesz kapcsolva esténként is. Ez szakmai ártalom.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top