Megszületett Kozák Danuta második gyermeke

V.B.T. | 2023. Március 14.
Kétgyermekes anyukaként vesz majd részt a párizsi olimpián.

Kozák Danuta október közepén jelentette be, hogy második gyermekével várandós. A kajakkirálynő ritkán posztol a magánéletével kapcsolatban, ám most a közösségi oldalán osztotta meg a rajongóval, hogy megszületett a kislánya.

Kislánya a Mila nevet kapta.

Korábban pedig így nyilatkozott erről a hatalmas kalandról. „Mi lehetne nagyszerűbb kaland, mint 25 év kajakozás, megannyi siker, sérülés és nehézség után belevágni még egyszer? Mi lehetne felemelőbb érzés, mint rajthoz állni 2024-ben a párizsi olimpián? Mi lehetne nagyobb kihívás, mint ezek után megnyerni a kilencedik olimpiai érmem? Hm… Mondjuk mindezt kétszeres anyukaként tenni?” – írta tavaly Kozák Danuta, akinek tehát nem titkolt célja, hogy a következő olimpián már részt vegyen. 

Fotó: MTI / Kovács Tamás

Exit mobile version