nlc.hu
Sztárok

Völgyi Zsuzsi az új párjáról

Új párja mellett lett igazi nő Völgyi Zsuzsi, az énekesnő még nem költözött össze a 20 évvel fiatalabb kedvesével

Úgy ismerkedtek meg, hogy egyikük sem tudott a másikról semmit.

Megtalálta önmagát, az új szerelmet és végre újra teljes értékű nőnek érzi magát Völgyi Zsuzsi. Elmondása szerint Tamás akkor is szerette és bókolt is neki, amikor még 20 kilóval több volt. A Romantic énekesnője azt nyilatkozta a Tények Pluszban, hogy egyre erősebbek az érzelmeik. Igaz, még nem laknak együtt, de a kislánya már megismerte az új választottját.

Völgyi Zsuzsi,

Völgyi Zsuzsira újra rátalált a boldogság – Fotó: Sajtószoba

Azt mondják, hogy egy év után eltűnik a rózsaszín köd. Nálunk olyan érdekes ez: mintha egyre erősebb lenne ez a rózsaszín köd. Nem elillan, hanem inkább erősödik az idővel. (…) Ő nem tudta, hogy én ki vagyok. Én sem tudtam, hogy ő ki. (…) Nem tudtunk egymásról semmit. Nagyon sokat adott hozzá, hogy az ismerkedésünk alkalmával egyikünknek sem voltak előítéletei a másikkal” – mesélte Völgyi Zsuzsi, akinek az életébe a legjobbkor érkezett Tamás: visszaadta a hitét a szerelembe és önmagába is.

Nem gondoltam volna, hogy őt zavarná, mert annyira szépnek látott, és elmondta 500-szor, hogy mennyire gyönyörű vagyok. És pont emiatt is szerettem bele, mert annyira erősített és sokat adott a lelkemnek. Nem hittem el, hogy egy férfi ennyire tud rajongani egy nőért” – vallotta be új párjáról az énekesnő.

Mint mondja, a kapcsolatuk folyamatosan fejlődik. Rengeteg minőségi időt akarnak együtt tölteni és különleges randikat szerveznek, szerintük ugyanis a vágyakozás az, ami ébren tudja tartani hosszútávon a szerelmet. “Nem élünk még jelen pillanatban együtt, de az is elképzelhető, hogy majd ez a jövőben változni fog” – nyilatkozta sokat sejtetően Völgyi Zsuzsi.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top