nlc.hu
Sztárok

Majkáékkal kibabrált a fapados légitársaság

Majkáékkal jól kibabrált a fapados légitársaság: „Elég erélyes voltam, elküldtem őket a francba”

A fiaival utazott Spanyolországba, a hazaút azonban nem volt zökkenőmentes.

Majka a hétvégén Spanyolországban járt, ahol két első osztályú spanyol bajnoki focimeccsre is elvitte a fiait. A rapper a barcelonai reptérről posztolt, hiszen mint kiderült, rossz indulási időpontot adott meg a légitársaság, ami miatt gyakorlatilag fél nappal előbb kimentek az indulási helyre.

Majka

Fotó: TV2

„Elképesztő, amit a Ryanair művel az utasokkal.. Foglaltunk egy jegyet Barcelonába, és a visszaútra rossz indulási időpontot adtak meg. Reggel 8:40 szerepel a jegyen, de valójában este 8:40-kor indul a gép. Reggel 6-kor keltünk és a reptéren közölték velünk, hogy csak este megyünk. A Ryanair helyi irodájában pedig elkezdtek hazudozni, hogy megváltozott az indulási időpont, és hogy küldtek e-mailt. Mondtam nekik, hogy ez kamu, nem kaptunk semmilyen e-mailt, sőt a telefonszámom is meg kellett adni a foglaláskor, tehát arra is küldeni kellett volna értesítést, ha változik az időpont. Meg amúgy is teljesen életszerűtlen, hogy véletlenül pont 12 órát késik egy gép. Egyszerűen csak rossz jegyet adtak, és így próbálják megmagyarázni a hibájukat. Mutattam nekik az általuk kiadott jegyet, amin reggel 8:40 van, és kérdeztem, hogy a transzfert, vagy esetleg a szállodát itt a reptéren nem akarják-e kifizetni, de ezt határozottan elutasították. Kérdeztem, most mit csináljak 12 órán keresztül a reptéren két gyerekkel? Erre azt mondták, üljünk le, várjuk meg az indulást. Elég erélyes voltam, elküldtem őket a francba, de így sem tudok mit csinálni. Teljesen kiszolgáltatott helyzetben van az ember, és ha nagyon balhézik, csak magával basz ki. Megfogadtam, hogy soha többet nem repülök ezzel a légitársaságnak csúfolt céggel. De legalább a Barca nyert…” – írta Majka a közösségi oldalán, aki tehát a következő 12 órát a reptéren fogja tölteni két fiával.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top