Stohl Luca a babájuk neméről: „Nagyon örültünk, amikor megtudtuk”

T. D. | 2023. Április 06.
Tudatosan készülnek mindenre.

Stohl Luca januárban jelentette be, hogy gyermeket vár. Az ATV Híradó műsorvezetője azóta már megmutatta kerekedő pocakját, és mesélt arról is, miket tanult a babagondozó-tanfolyamon. 

Stohl Luca (Fotó: Schumy Csaba)

Most a naphire.hu-nak beszélt bővebben, hogy miként viseli a terhessége. „Enni mindent tudok, amit egy kismamának lehet, alapvetően nem vagyok őrülten kívánós sem, aki egész nap csak mogyorókrémet enne ecetes uborkával. Fejben is azt érzem, hogy azon kívül, hogy hatalmas izgalom meg érdeklődés van bennem és az egész családban, minden kerek. A hormonok nem csapnak falhoz naponta tizenötször, kényelmesen és összeszedetten tudok dolgozni, ebben a gyönyörű időben tudunk jönni-menni” – magyarázta Luca, de hozzátette, a mozgása egyre lassul, ahogy kerekedik a hasa. Azt viszont még nem akarta megosztani, kislányt vagy kisfiút hord-e a szíve alatt, pedig ők már tudják. 

Nagy babaváró buli meg bejelentés nem várható. Ha megszületett, és elérkezettnek látjuk az időt, hogy a születéséről beszámoljunk a nagyvilágnak, akkor majd az is kiderül, hogy kisfiú vagy kislány. Mi már tudjuk, és nagyon örülünk. Igaz, nálunk nem volt elvárás se az, hogy fiú legyen, se az, hogy lány, de nagyon örültünk, amikor megtudtuk, hogy az lesz, ami, meg aki.

Exit mobile version