nlc.hu
Sztárok
Király Peti megmutatta a lányát

Gyönyörű nő lett Király Peti lánya, hosszú idő után először láthattuk Lilit az édesapja mellett

Legutóbb öt évvel ezelőtt láthattuk Lilit.

Már második hete tart az Ütős Ötös című műsor a TV2-n, a legutóbbi adásban Schmuck Andor és Király Peti családjai mérkőztek meg egymással. Az Éjjel-nappal Budapest egykori szereplője a párjával, az édesapjával és a lányával, Lilivel érkezett a játékba, akiről ugyan korábban már beszélt, de eddig összesen egyszer, A Konyhafőnök VIP-ben láthattuk, öt évvel ezelőtt.

Mint kiderült, Lili sportol, méghozzá kosárlabdázik, amit versenyszerűen űz. „Kosárlabdázom, sok meccset játszom és irányító vagyok” – árulta el a fiatal lány, édesapja pedig hozzátette, hogy amikor teheti, kilátogat a mérkőzéseire, sőt, eléggé üvöltős apuka. 

Király Peti sokáig nem szerette volna, ha reflektorfénybe kerül a lánya, ezért jó ideig a közösségi oldalain sem szerepeltette. Amikor először lehetett őket együtt látni, Lili úgy nyilatkozott, hogy már régóta szeretett volna megjelenni az apukája mellett.

Király Peti lánya, Lili

Fotó: TV2

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top