Elvették Zalatnay Sarolta jogosítványát ittas vezetés miatt

V.B.T. | 2023. Április 12.
Ittasan ült a kormány mögé, megszondáztatták és bevonták a jogsiját.

Zalatnay Sarolta az utóbbi időben gyakran kerül az újságok címlapjaira: nemrég kiderült, összeáll G.w.M-mel, akivel egy forgatás miatt lettek jó barátok, előtte a párkeresés nehézségeit firtatta, de egy orvosi műhibáról is beszélt már. Az énekesnőről most azonban egy negatív történés miatt írnak a lapok – a ma megjelenő hot! magazinból kiderült ugyanis, hogy

tavaly, ittas vezetés miatt bevonták a jogosítványát.

A lap szerint az eset Budapesten történt, megszondáztatták Zalatnayt, aki alkoholfogyasztás után ült a volán mögé. A vezetői engedélyét már a helyszínen elvették és eljárás indult ellene.

Fotó: Olajos Piroska

„Nos, ha anno nem is írtam ki a közösségi oldalaimra, most beismerem, hogy valóban történt egy ilyen eset, aminek következményeként be is vonták a jogosítványomat” – mondta a lapnak, majd hozzátette, meg sem próbált kibúvót keresni, ráadásul az ügyben eljáró rendőr is nagyon emberien bánt vele.

Exit mobile version