Hajdú Péter évek óta boldog kapcsolatban él, eljegyezte a szerelmét, Esztert, a kisfiuk pedig nemrég múlt egyéves. Igaz, az esküvőre még nem került sor ilyen-olyan okok miatt, de szeretnék megülni a lagzit minél előbb. Többek között a kapcsolatukról és a tévés régi csajozási szokásairól is szó volt a Tényeknek adott interjújukban.
„Igazából nem szólt másról az életem, minthogy amikor nem dolgoztam, akkor negyvenéves koromban elkezdtem újra csajozni. Azt gondoltam, attól leszek menő, hogyha elkezdek skalpokat gyűjteni. Az életem egy 180 fokos fordulatot vett, mióta Esztit megismertem. Újra boldog vagyok, ugye túl voltam akkor egy nagy csalódáson” – mondta a beszélgetés során Hajdú Péter. Hozzátette, a párja mindenben passzol hozzá, nagyon jól megvannak.
„Én azt gondolom, nyilván, bizonyos szintig az ember köthet kompromisszumot, de egy bizonyos szint felett nem, mert annak nem lesz jó vége. Az Eszti az a lány, akivel nem kellett, csak minimális kompromisszumokat kötni” – részletezte a tévés.