nlc.hu
Sztárok

Gubik Petra a magánéletéről

Gubik Petra a magánéletéről vallott: „Ha jó társ van melletted, akkor a helyedre kerülsz”

Sokáig volt egyedül, mielőtt megtalálta az igazit.

Gubik Petra nyerte meg a Sztárban Sztár 9. évadát. A színésznő általában keveset oszt meg a magánéletéről, ám most Palik László vendégeként, a Három Igazság új epizódjában elárulta, nem jött volna össze a győzelem, ha nincs mellette a szerelme. 

Gubik Petra

Gubik Petra (Fotó: Schumy Csaba)

Amikor az egyetemet csináltam, közben színházban játszottam, és ingáztam, akkor nem volt magánéletem. Igazából huszonhárom évesen volt először komoly párkapcsolatom, mert egyszerűen nem fért bele – mondta ezt arra, hogy sok időbe telt, mire rátalált a szerelem, ám mostani párjával tökéletesen kiegészítik egymást. – Zsák a foltját, ahogy anyukám szokta mondani. Ő ugyanilyen, mint én. Együtt élünk, nem egymás mellett, ez fontos. Ez akkor tud működni, ha két fanatikus ember találkozik, és szavak nélkül értik a másikat. Ezt az egész versenyt nem tudtam volna így végigcsinálni, ha ő nincs. Bele sem vágtam volna. Ha jó társ van melletted, akkor a helyedre kerülsz. Lök rajtad egyet, inspirál. Helyette is, neki is nyerni akarok. Ott ült a döntőben, és azt éreztem, nagyon fontos, hogy jól szerepeljek: nem az, hogy győzzek, hanem hogy jól szerepeljek. Bementem a stúdióba, ott ült, csak ránéztem, ő rám mutatott, én rá mutattam, és tudtam, hogy jó lesz. Ez tükrözi a mi kapcsolatunkat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top