nlc.hu
Sztárok
Berki Krisztián végső nyughelye

Elkészült Berki Krisztián síremléke, ezt vésték a kőbe

Egy évvel a halála után elkészült a celeb síremléke.

Berki Krisztián gyászszertartása tavaly júniusban volt a Farkasréti temetőben. Egy évvel a halála után elkészült a síremléke, a nyughelyét eddig a temetésen állított fejfa díszítette. A síremlék díszes fekete és szürke színű gránitlapokból áll, emellett egy 8-as számú fekete biliárdgolyó is látható rajta, valamint Berki portréja és aláírása. Idézetnek a legendás színésznő, Jászai Mari szavait vésték fel: „Senki voltam, ezért tudtam mindenki lenni” – írja a Blikk.

Berki Krisztián

Berki Krisztián Fotó: Schumy Csaba

A Borsnak nyilatkozott Berki Mazsi egyik barátja, aki szerint az özvegy nagyon nehéz időszakot tudhat maga mögött, sokáig nem állt készen arra, hogy kilátogasson néhai férje sírjához.

„Sok kritikát kapott az utóbbi hónapokban Mazsi, holott azt senki nem tudta, mi zajlott ez idő alatt a lelkében. Küzdelmes, megterhelő időszak volt ez a számára, aminek a terhét örökké cipelni fogja. Azzal, hogy most elkészült a síremlék, amit megálmodott, talán egy kicsit könnyített a fájdalmán. Természetesen ő is jelen volt a síremlék elkészülténél”  – mondta a barát.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top