nlc.hu
Sztárok
Tóth Andi menedzsere a közös munkáról

Menedzsere szerint jót tesz Tóth Andi lelkének, hogy nincsenek fellépései

Tóth Isti barátként és üzletileg egyaránt támogatja az énekesnőt a visszavonulásban.

Tóth Andi nemrég bejelentette, hogy visszavonul az énekes fellépésektől, menedzsere szerint azonban nem kell félteni az énekesnőt. Többek között erről is beszélt Tóth Isti a Palikék Világa by Manna Szóló című műsorában – írja a Blikk.

Tóth Andi,

Tóth Andi már nem ad ki új dalokat, valamint koncerteket sem vállal – Fotó: Sajtószoba

Az üzleti részét nézve oké, hogy fellépések nincsenek, és ezt nagyon támogatom, mert az tesz a legjobbat a lelkének” – árulta el Tóth Andiról a menedzsere, aki arról is beszélt, hogy barátként és üzletileg is támogatja az énekesnőt a visszavonulásában.

Annyi projektünk, meg tervünk van a jövőben is, hogy nem kell őt félteni” – jelentette ki Tóth Isti, akinek jelenleg kreatív igazgatóként segít az énekesnő. Elmondása szerint ott vannak még a reklámok, cégekkel való együttműködések, valamint Tóth Andi saját ruhamárkája.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top