Az RTL Reggeliben Vanya Tímea, illetve Szorcsik Viktória színésznők is vendégek voltak. A műsorvezetők arról kérdezték őket, hogy bármilyen munkát bevállalnának-e a megélhetés érdekében. Szorcsik Viki számára egyáltalán nem koszos és büdös a munka, azonban az érzékeny lelke miatt nem szívesen dolgozna például sebészként, illetve nem dolgozna a vágóhídon sem. Ennek ellenére az interjú során mindketten egyetértettek abban, hogy takarítást szívesen vállalnának.
„Egymillió forintot is lehet keresni ma takarítóként” – jelentette ki Viki, aki büszke a korábbi Playboy-címlapjára.
A beszélgetés során szóba került az is, hogy a megélhetés érdekében a nőknek vagy a férfiaknak könnyebb-e feladni a büszkeséget. Vanya Tímea szerint a nők hamarabb mondanak le erről, mivel a férfiak ebben a kérdésben sokkal hiúbbak. „Nekünk nem esik le a karikagyűrű az ujjunkról, illetve a csajok eleve multifunkcionálisabbak” – mesélte Tímea. Hozzátette, hogy természetesen nem lehet általánosítani, főleg, ha a család megélhetése a tét. Viki azt is elárulta, hogy jelenleg gondolkozik a váltáson, de egyelőre még nem tudja, hogy milyen irányban szeretné kipróbálni magát, azonban egy biztos: nagyon szeret írni, hiszen ilyenkor teljesen más embernek érzi magát.