2023. Május 13.
A legbelsőbb hollywoodi körökbe bekerülni nem egyszerű, viszont kikerülni annál inkább, elég egyetlen meggondolatlan tett vagy kijelentés ahhoz, hogy az álomgyár soha többé ne keressen és a fél világ is utálkozzon rajtad, persze olyan is akad, aki egészen más miatt került ki a körforgásból. A következő sztárok a saját bőrükön tapasztalták milyen a csúcson lenni, onnan pedig visszakerülni a kispadra.
galéria
Megnézem
Összes kép (7)
galéria
7 sztár, akit Hollywood kivetett magából
Ha abba a kézbe harapsz, ami enni ad neked, akkor ne csodálkozz, ha többé nem keresnek. Charlie Sheen a Két pasi meg egy kicsi égisze alatt az egyik legjobban kereső színész volt, de miután nyíltan megalázta a műsor showrunnerét, Chuck Lorre-t, a sorozatból is távoznia kellett és azóta sem volt számottevő munkája. (Fotó: Getty Images/Penske Media)
Fotó megosztása:
Isaiah Washington A Grace klinika egyik kedvelt színésze volt egészen addig, amíg homofób jelzőkkel nem illette kollégáját, T. R. Knightot. Hiába kért bocsánatot, ez az, amit a szakma nem tud elfelejteni. (Fotó: Getty Images/Gilbert Flores)
Fotó megosztása:
A sorozat másik sztárja, Katherine Heigl is a futottak még kategóriában végezte. A pletykák szerint a színésznő elviselhetetlen természet, akivel nem lehet együtt dolgozni, ezért vetette ki őt magából a hollywoodi elit. (Fotó: Getty Images/Taylor Hill)
Fotó megosztása:
Ashley Judd a kivétel ebben az összeállításban. A színésznő azért került feketelistára, mert nemet mondott Harvey Weinsteinnek, aki bosszúból megfúrta a karrierjét. Bár Judd nem tűnt el teljesen, korántsem annyira sikeres és keresett, mint a ‘90-es években. (Fotó: Getty Images/Astrid Stawiarz)
Fotó megosztása:
Mo’nique 2010-ben vehette át a legjobb női mellékszereplőnek járó Oscar-szobrocskát, de mivel ő maga kerülte a hírverést a film körül, ezért hamar a kispályán találta magát. Azóta is alig-alig tűnt fel valamiben. (Fotó: Getty Images/E! Entertainment)
Fotó megosztása:
Mel Gibson csillaga hosszú éveken át fényesen ragyogott, amikor is olyan vádak érték, hogy antiszemita nézeteket vall. Emiatt szinte azonnal feketelistára került, ahonnan azóta sem sikerült magát visszaküzdenie. (Fotó: Getty Images/Steve Granitz)
Fotó megosztása:
James Woods pályafutása egészen hosszúra nyúlt, kétszer jelölték Oscar-díjra, majd jött a Twitter. A konzervatív véleményt még csak-csak elnézték a színésznek, de azt, hogy beleállt Hillary Clintonba és a Demokratákba, már senki nem tudta megbocsátani és ez a karrierjébe került. (Fotó: Getty Images/Tibrina Hobson)
Fotó megosztása:
Kapcsolódó cikkek
Fotó megosztása:
Tetszett a cikk?
Ajánlom
Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.