A Red Bull Jukebox egyik nagy dobása, hogy az előadók – Magyarországon először Marics Peti és Valkusz Milán – szinte minden lépését a közönség irányítja. Az interaktivitás a koncerten különleges LED-karkötők segítségével történik, de számos kérdésben már előzetesen is szavazhattak az érdeklődők. A VALMAR számai mellett feldolgozások, zenei műfajok és újrahangszerelések, valamint számos olyan izgalmas opció közül lehetett választani, amelyek garantáltan rendhagyóvá és felejthetetlenné teszik az estét.
Bár sem Marics Peti, sem Valkusz Milán számára nem ismeretlen terep, hogy zenei műfajok és a legkülönbözőbb előadók dalai között brillírozzanak, a különleges este számukra is tartogat kihívásokat. Most nem jelmezben és elmaszkírozva, más karakterben, hanem Petiként és Milánként kell magukévá tenni a különböző stílusokat. Ráadásul szinte mindenben a közönség dönt majd. Jön a 80’s pop stílusú ‘Úristen’, a rockabilly ‘Álmatlan esték’, hallhatjuk a fiúk átdolgozásában a Tankcsapda ‘Mennyország tourist’-ját, és lesz country stílusú ‘Bombázó’ is. A meglepetéseknek pedig ezzel korántsem lesz vége, hiszen a srácokhoz csatlakozik az estén T. Danny és Papp Szabi is. A koncert házigazdájaként és műsorvezetőjeként Istenes Bencét láthatjuk, ő kapja a legnagyobb szerepet az interaktivitásban; a közönség szócsöveként egyfajta összekötő lesz a nézőtér és a színpad között.
Fotó: Red Bull/ Pálfi Balázs
A ValMar duó tagjai olyan lelkesen készülnek az eseményre, hogy bő egy héttel előtte mondhatni teljesen készen állnak a kihívásra. Az nlc-nek elárulták, egy pillanatig sem ijedtek meg attól, hogy más stílusban kell színpadra lépniük.
Hogyan fogadtátok a felkérést?
Marics Peti: Felhőtlen örömmel, ugyanis imádjuk a kreatív csapatot, ahogy a Red Bullt is, úgyhogy csak jó kompozíció lehet ebből. Tök érdekes kombó ez, hogy a saját számokat más köntösbe bújtatjuk. Amikor egész évben viszel egy show-t, néha azon változtatgatsz, akkor nagyon jó, hogy valami ennyire kiüt a megszokottból. Azt, hogy más stílusban kell előadnunk a zenénket, szerintem a legtöbb előadó meg tudja oldani, mert ez jön érzésből. Itt az érdekesség inkább az, hogy több számot kell megtanulni több stílusban, melyek lehet, el sem hangzanak majd. Ez a vicces, rizikós része a dolognak, tehát van tétje a választásnak.
Valkusz Milán: Ez egy teljesen új koncertkoncepció, nem volt még itthon hasonló. Számomra a Sztárban Sztár egy nagyon kicsit hasonló ehhez: ugyan nem kell más bőrébe bújnunk, más stílust kell felöltenünk. Mondhatnám, hogy segítségemre volt a műsor ebben, hiszen ott is mást kellett magamra öltenem, ami persze jó tapasztalás volt, de itt mégiscsak magamat adom. Hozzuk a saját tudásunkat, a saját tüzünket mindenhova belerakjuk. Csak itt önmagad lehetsz egy másik zenében.
Jó pár fellépésen vagytok túl. Melyik volt számotokra a legemlékezetesebb?
M. P.: Nekem kettő kedvesebb emlékem van. Az egyik a tavalyi Campus Fesztivál, pont, ahol estem egy hatalmasat, de nem is amiatt, hanem mert eszméletlen, talán az egyik legdurvább bulink volt. Folytak ki az emberek a nézőtérről. Nagy – nem a legnagyobb, de számunkra hatalmas – színpadon voltunk már akkor is, és több ezer ember volt. Konkrétan nem láttuk a közönség végét, közben szakadt az eső, ami senkit nem érdekelt, mert elképesztő tombolás volt. A másik, amikor megkaptuk a Strand fesztivál bizalmát és felléphettünk a nagyszínpadon, ami szintén zseniális bulira sikeredett.
V. M.: Számomra is ez a kettő fellépés volt a legmaradandóbb, pedig már most rengeteg jó bulit csinálhattunk. Ezek viszont örök emlékként maradnak meg, mivel fantasztikus energiákat kaptunk a közönségtől.
Amikor összeálltatok, gondoltátok, hogy idáig juttok majd és ilyen hatalmas rajongó táborotok lesz?
M. P.: Mondhatom azt, hogy bemantráztuk Milánnal. Az elejétől kezdve ez volt a cél. Már gyerekként azon gondolkoztunk, angolul vagy magyarul kezdjünk el énekelni, mert a célunk az volt, hogy világsztárok legyünk. Minden nagyképűség nélkül, szimplán nagyot álmodtunk. Tehát a célunk felé sikeresen lépkedünk, bár az tény, hogy amikor megéled ezeket a pillanatokat, és látod, hova jutottál, az durva.
V. M.: Az első pillanattól úgy ültünk le zenét írni, hogy tízezer ember ott volt a falon és nekik adtuk elő a dalokat. Aki zenét írogat vagy a popszakmában akar dolgozni, annak fixen van egy ilyen vágya, hogy ezt elérje. Aki nem így ül le zenét írni, az nem ide való és nem is ezt akarja csinálni.
Vágytunk arra, hogy legyenek nagy fellépéseink, szép tömegek, és ez most meg is történik, ami gyönyörű.
Fotó: Red Bull/ Pálfi Balázs
Nemcsak a színpadon vagytok együtt, hanem együtt is éltek. Bizonyára rengeteg az elfoglaltságotok. Hogyan néz ki egy átlagos „unalmas” este számotokra?
M. P.: Ha van egy kis szabadidőm, kilencven százalékban fifázok.
Általában fekszem a szobában, Milán öt percenként rám nyit és zaklat, de elvagyunk.
Mindketten vettünk egy nagy tévét, mivel az kell a pihenő időszakokban, és nagyjából így regenerálódunk, kapcsolunk ki. Aminek nagyon örülök, hogy visszatért a sport az életembe, időnként eljárok focizni és edzeni.
V. M.: Nagyon sok zenét írunk ketten, aminek a folyamata természetesen változott az évek során. Amikor még édesanyámmal éltem, akkor odajött át Peti és együtt dzsemmelgettünk, amire mostanában kevesebb időnk van, így több ember is részt vesz a folyamatban, de gyakran szoktunk a mai napig együtt, érzésből zenélgetni otthon. Amikor viszont nem ez, akkor számítógépezek, játszok, de igazából csak vagyok. Rengeteg impulzust kap az agyunk a mindennapokban, így a szabadidőben jól esik, ha csak vagyok, és nem kell csinálni semmit.
